KezdőlapBelföldÉletfogytiglani börtönbüntetést kértek Curtis bátyjára

Életfogytiglani börtönbüntetést kértek Curtis bátyjára

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az egykori focista, Katzenbach Imre 2009-es megölése ügyében.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében nem nevezte meg az áldozatot – egykori focistát említ –, ugyanakkor az abban foglaltak és az időpontok alapján azonosítható, hogy Katzenbach Imréről van szó.

A főügyész azt írta, a vádiratban három vádlott szerepel: az ügyben érintett zrt. egyik vezetője, mint felbujtó, valamint az emberölés két végrehajtója. Emlékeztetett: a végrehajtókat közvetlenül megbízó 51 éves férfival szemben a főügyészség már korábban vádat emelt.

A vádirat szerint az ügy sértettje 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, tudva, hogy a cég valótlan tartalmú számlákat állít ki egy akkoriban ismert zrt.-nek. A feladata az volt, hogy a valótlanul kiállított számlák ellenértékét készpénzben felvegye, majd az összeget visszajuttassa a zrt. két vezetőjének, akik közül az egyik már korábban elhunyt, a másik pedig a vádiratban szereplő felbujtó.

A focista azonban 2009 áprilisában az általa felvett 500 millió forintot nem juttatta vissza a zrt. vezetőinek, hanem azzal külföldre távozott. Pár hónappal később a társaság két vezetője a sértett tartózkodási helyéről tudomást szerzett és hazahozatták.

A cég vezetőit dühítette, hogy a focista az elvitt pénz jelentős részével nem számolt el, ugyanakkor tartottak is tőle, mert túl sokat tudott róluk, és féltek, hogy a hatóságokhoz fordul, mivel már nem akart részt venni a bűnös tevékenységükben – írta a főügyész. Hozzátette: emiatt – a vád szerint – a két cégvezető elhatározta, hogy megöletik a férfit. Az emberölésre 2009 szeptember elején adtak megbízást egyik emberüknek, egy 51 éves férfinak, akivel szemben a Fővárosi Főügyészség már vádat emelt.

A férfi a megbízást elfogadta, ám a tényleges végrehajtásra ő is megbízást adott; egy régi barátját kérte fel a focista megölésére. A férfi vállalta az emberölést, cserébe ingyen vadászati lehetőséget, valamint legalább 3 millió forintot kért magának, valamint a maga mellé bevont másik végrehajtónak, aki az ügy harmadik vádlottja.

A vád szerint az 51 éves megbízó 2009. szeptember 28-án a benne bízó, gyanútlan sértettet gépkocsival Baranyajenő térségébe, egy általa előre kiásatott gödör közelébe vitte, ahol a két végrehajtó már várta őket. Az autóból kiszálló focistát az ott várakozó két férfi rögtön megtámadta, miközben az 51 éves megbízó elhajtott a helyszínről. A két vádlott közül az egyik lefogta a férfit, a társa pedig súlyosan bántalmazta, ennek következtében a sértett a helyszínen meghalt. A vádlottak ezután a holttestet az előre kiásott gödörbe helyezték, majd földdel befedték.

A focista földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség mindhárom vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Mint ismert, Curtis bátyja, Sz. Lajos is a vádlottak között van.

A sértettet a helyszínre szállító 51 éves férfival szemben a Fővárosi Főügyészség egy elkülönített eljárásban már korábban vádat emelt.

A volt MTK-s labdarúgót az Eclipse-ügyben is körözték a hatóságok: a 2010-ben kirobbant ügyben az akkori vám- és pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve is felmerült az egyik céggel kapcsolatban. A férfi akkor nyomtalanul eltűnt, a holttestét pedig 2020 őszén találták meg Baranyában. A rendőrség akkor azt közölte, hogy 2019-ben jutottak olyan információk birtokába, miszerint a férfi emberölés áldozatává vált.

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki. A vám- és pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Katzenbach Imre megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára. A hatóságok szerint a 2005-2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő Eclipse vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevétel után fizetendő áfát jogellenesen csökkentették, így a cég több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be.