KezdőlapBelföldEldőlt: közös miniszterelnök-jelöltet állít az ellenzék a 2022-es választáson

Eldőlt: közös miniszterelnök-jelöltet állít az ellenzék a 2022-es választáson

Közleményben tudatta hétfőn a hat ellenzéki párt, hogy közös miniszterelnök-jelöltet állítanak a soron következő országgyűlési választáson. Ezzel kapcsolatosan a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd vezetői egyeztek meg.

Mint a közleményben írják:

„A pártelnökök rögzítették, hogy elutasítják a Fidesz-rezsim által kezdeményezett választási szabálymódosításokat, és az Alaptörvény-módosításba bújtatott közpénz-lopást. A demokrata ellenzéki szövetség pártelnökei ugyanakkor kinyilvánították, hogy – bármit is fogad el az önkényuralmi rendszer parlamenti többsége – a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek, és az Alaptörvény-módosítás mögé bújtatva ellopott közpénzt visszaszerzik.”

A közleményben továbbá arról is írnak, hogy az előválasztásokkal kapcsolatban megállapodás született arról, hogy az előválasztások lebonyolításába bevonják a civil szervezeteket, valamint – figyelemmel a kormányzóképességre, a közösen képviselt alapértékek elfogadása esetén – az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik”.

A pártelnökök emellett a találkozón értékelték a koronavírus-járvány elleni védekezés helyzetét is. Értékelésük szerint a Fidesz-kormány láthatóan nem készült fel a járvány második hullámára, nem készítette fel az egészségügyi rendszert, elkésett és szűkmarkú intézkedésekkel próbálja kezelni a járvány társadalmi és gazdasági következményeit. A pártelnökök felszólítják a Fidesz-rezsimet, hogy a koronavírus-járvány második hulláma idején kizárólag a magyar emberek védelmével, az egészségügy és a gazdaság megsegítésével foglalkozzanak, ne hatalomtechnikai kérdésekkel!

A pártelnökök megerősítették, hogy 2022-ben kormány- és korszakváltásra készülnek, a készülő közös programban meghatározzák azokat az alapértékeket, amelyek iránytűként szolgálnak a demokrata pártok együttműködéséhez és későbbi közös cselekvéséhez. Az egyeztetési folyamatba bevonnak szakmai és civil szervezeteket, valamint szakszervezeteket.

A pártelnökök kinyilvánították, hogy a felkészülési menetrend alapján a demokrata ellenzéki szövetség legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé. – olvasható a közleményben.

Tóth Bertalan az MSZP elnöke egyébként még a múlt héten írt arról, hogy az előválasztáson indulás feltételének szeretné tudni, hogy a közös programot fogadja el minden induló.

Indirekt/Blikk