KezdőlapBelföldEldőlt: Kiss Tibi nélkül koncertezik a Quimby

Eldőlt: Kiss Tibi nélkül koncertezik a Quimby

Vendégzenészekkel karöltve ad online koncertet a Quimby február 27-én.

Korábban megírtuk, hogy a Quimby zenekar frontembere terápiás céllal egy időre visszavonul. A banda mindezt a közösségi oldalán tudatta még július elején, egyben azt is közölve, hogy a történtek okán leállnak a koncertezéssel. A tavalyi évben nem is nagyon hallatott magáról a csapat, ami talán azért sem tűnt fel igazán, mert a járvány miatt gyakorlatilag minden zenekar visszavonulót fújt. A raktárkoncert projektben ugyan színpadra állt a Quimby, de a frontemberük nélkül csaptak a húrok közé a zenészek – írja a Blikk.

Utoljára december végén érkeztek friss hírek Kiss Tibi állapotáról: a Quimby billentyűse, Balanyi Szilárd egy kimerítő interjúban tájékoztatott a banda jelenlegi helyzetéről, és – miután a zenekar felhatalmazást kapott az énekestől erre – Tibi állapotáról is ejtett néhány szót. Szilárd már akkor megemlítette, hogy a zenekarral egy streamkoncertre készülnek, amelyhez általuk kedvelt énekeseket kérnek fel, hogy egy-egy dal erejéig álljanak be Kiss Tibi helyére. Időközben meg is osztottak néhány fotót a próbákról, így már sejteni lehetett, hogy például a Tankcsapda tagjai is részt vesznek a projektben.

A zenekar pár napja egy videóbejegyzésben pontosította, hogy egy koncertfilmet forgattak „Plusz-Mínusz” címmel, amely február 27-én lesz elérhető. A produkcióban Lukács László és Sidlovics Gábor mellett Pásztor Anna és Pásztor Sámuel, illetve Papp Szabi és Bodor Áron is szerepel. A zenélésen kívül a filmben arról is szó lesz majd, mi történt Kiss Tibivel. Az eseményre támogatói jegy is váltható, amellyel a Mérföldkő Egyesület Rehabilitációs Otthon munkáját lehet segíteni a zenekarral együtt.

Indirekt/Blikk