KezdőlapBelföldEl sem hisszük: ma végre nyár lesz

El sem hisszük: ma végre nyár lesz

A mai időjárás-előrejelzés szerint a hét végére akár a strandruhát is előkaphatjuk, hiszen beköszönt az igazi nyárias idő: pénteken akár 27 fok is lehet.

Pénteken napon napos idő lesz gomolyfelhőkkel, amelyek délután helyenként átmenetileg jobban összeállhatnak. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, de elvétve jelentéktelen futó zápor esetleg előfordulhat.

Az északi, északkeleti, Sopron körül a déli szél olykor megélénkülhet, egyébként mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-27 fok között alakul; a déli tájakon – például Szegeden, Békéscsabán, Pécsett –, illetve Budapesten 26 fokra számíthatunk, míg a nyugati országrészben – például Sopronban – a hőmérséklet elérheti a 27 fokot is. Késő estére 12-17 fok közé hűl le a levegő.

Péntek este, szombat hajnalban általában derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kisebb körzetekben lehet felhősebb az ég, csapadék nem valószínű. A hőmérséklet hajnalban 8-15 fok között alakul – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.