KezdőlapBelföldEgy hajdúsági iskola nem nyit ki a magas rezsiárak miatt

Egy hajdúsági iskola nem nyit ki a magas rezsiárak miatt

Nem kezdődik meg a tanítás holnap egy hajdúvidi iskolában. Erről pár nappal ezelőtt értesítették a szülőket. A tankerület a növekvő energiaárakra hivatkozott. A diákokat Hajdúböszörménybe irányítják át. Hasonló okok miatt egy somogyi erdészeti kollégium diákjainak is Barcsra kell költözniük.

A hajdúvidi iskolát legalább egy évre bezárják – közölték a szülőkkel. Az oda beiratkozott 19 gyerek egy hajdúböszörményi iskolában folytathatja a tanulmányait. A szülői munkaközösség vezetője szerint abszurd a fenntartó indoklása, hiszen tavaly álltak át vegyes tüzelésű üzemre, és a szén erre az évre megvan, mert tavaly megkapták az idei mennyiséget is.

A szülők amiatt is aggódnak, hogy nem veszélytelen az új iskolába való eljutás, hiszen menetrendszerinti busszal kell a településről a kisgyerekeknek utazniuk, és a felügyeletet csak egy kísérő látja el. Szerintük ez nem elégséges – jelentették ki az RTL Hiradójában. A tankerületi vezetőtől azt a tájékoztatást kapták, hogy idén a helyi iskola beszünteti a működését, s ezt a döntést már nem vizsgálják felül.

Hasonlóképpen hoppon maradtak a barcsi Dráva Völgye Technikum és Gimnázium erdésztechnikus hallgatói. A képzésükhöz használt középrigóci kollégiumot a túl magas rezsiköltségek miatt szintén a bezárás fenyegeti.

A diákok és a szülők kétségbe vannak esve, azt sem tudják, hogyan lesznek ezután megtartva az órák az erdészeti iskolában. A kollégium Barcstól 6 kilométerre az erdőben, az egykori Széchenyi-kastélyban működött. A közel száz éve épült kúria és 35 hektáros parkja 1960 óta ad otthont a középiskolának: itt laknak a diákok, a mellette lévő iskolaépületben pedig a szakmai tantárgyak többségét tanulják. Idén szeptembertől a barcsi belvárosba kell költözniük.