KezdőlapBelföldEgy év keresés után egy kirándulóhelyen találtak rá Zsolt holttestére

Egy év keresés után egy kirándulóhelyen találtak rá Zsolt holttestére

Több mint egy évig keresett a családja egy tapasztalt tájfutót, aki még 2020 őszén tűnt el nyomtalanul XII. kerületi otthonából. G. Zsolt korábban számtalan versenyen indult, a hozzátartozói pedig éppen ezért eleinte azt hihették, ezúttal is csak a sportolás miatt távozott a lakásából. Sajnos, most minden reményük szertefoszlott, miután Budapest egyik népszerű kirándulóhelyén, a Normafán megtalálták Zsolt a holttestét.

– Mivel nagyon erősen kötődött a természethez, egészen nyár elejéig még heti rendszerességgel kirándult a budai hegyekbe, ezért merült fel, hogy esetleg az eltűnésekor is oda indult. Sajnos, az utóbbi 2-3 hónapban hirtelen elkezdett romlani a fizikai állapota, az utóbbi néhány hétben pedig a szellemi is. Kivizsgálása éppen folyamatban volt, amikor eltűnt. Lehet, hogy térben és időben zavart volt – tudatta még korábban az egyik hozzátartozója a közösségi oldalán.

Az 79 éves férfi még nyugdíjasként is az egyik tájfutó csapatot erősítette. Korábban évtizedeken keresztül tájfutott a családjával. Úgy tudjuk, az utóbbi 10 évben már nem járt versenyekre, de előtte aktív részese volt a rendezvényeknek.

A sportoló egyedül élt, a hozzátartozói pedig még 2020. szeptember 9-én beszéltek vele utoljára telefonon. Úgy tudni, a lakását még aznap délután vagy másnap hagyhatta el, azóta nem tudtak róla semmit. Telefont sem vitt magával, így még annak a bemérésére sem volt lehetőség. Az eltűnését bejelentették a rendőrségen, keresték mindenfelé, de nem jutottak eredményre.

Végül tavaly decemberben, a megtalálása után másfél hónappal értesítette őket a rendőrség arról, hogy a Normafa egyik erdős lejtőjén egy gombász bukkant rá. Kerestük az elhunyt férfi családját, de nem akartak beszélni a történtekről. „Mérhetetlen, kimondhatatlan fájdalom, hogy ezt az utat választotta” – írta egyikük nyilvánosan a közösségi oldalán.

A férfi kutatásában egy ismert eltűnt kereső, Nagy László is segített a családnak.

– A kutatásokat nehezítette, hogy nem tudtunk pontos helyszínt, így pedig csak feltételezésekre hagyatkozhattunk. A közösségi médiában folyamatosan próbáltuk fenntartani a figyelmet a férfi eltűnése iránt, de egy idő után megrekedt a keresése. A Normafánál hiába kirándulnak rengetegen, ha egy elhagyatott erdős területen fekszik az áldozat, csak a csatárláncos, hőkamerás, avagy a kutyás keresés segíthet. Az ilyen jellegű terepi kutatásnak mindig ez a nehézsége – magyarázta a Blikknek a férfi.

Indirekt/Blikk