KezdőlapBelföldBrutális szélvihar miatt adtak ki figyelmeztetést mára

Brutális szélvihar miatt adtak ki figyelmeztetést mára

Ma is marad a csapadékos idő, néhol viharos szelekkel. Zivatarveszély és erős szél miatt riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A mai nap elején leginkább az északkeleti megyékben lehet számítani felhős, esős időre, ám napközben ott is egyre kevesebb helyen esik majd.

Estére délnyugaton, nyugaton erősen megnövekedhet a felhőzet, és szórványosan várható zápor, zivatar.

Az északnyugati, nyugati szél megerősödik, többfelé viharossá fokozódhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-22 fok között alakul, de északkeleten a tartós csapadék mellett ennél hűvösebb is lehet. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet 10-16 fok között várható.

Az este folyamán megszűnik a csapadék az északkeleti tájakon, csökken a felhőzet, ám délnyugat felől újra megnövekszik a felhőzet, és reggelig a Dunántúl nagy részén és a Duna-Tisza köze déli részein várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél kevés helyen megélénkül. A szerda hajnali hőmérséklet 4-11 fok között alakul.

A hét többi részében marad a csapadékos, szeles, ám nem túl hideg idő.

Budapesten délelőtt még jobbára felhős idő várható, de délutántól egyre inkább felszakad az összefüggő felhőzet, ezután felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz, csak estére mérséklődik a légmozgás.