KezdőlapBelföldBrutális hidegfront ér el ma minket

Brutális hidegfront ér el ma minket

Egy érkező hidegfront vet véget a napok óta tomboló indián nyárnak, ma országszerte leszakadhat az ég.

A mai napon felhős idő valószínű, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Határozottabban nyugat felől, késő délutántól csökken a felhőzet és vele együtt a csapadékhajlam is, addig szórványos fordulhat elő zápor, elszórtan zivatar. Az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok között alakul, de délkeleten kicsit melegebb, az Északi-középhegységben pedig hűvösebb lehet. Késő estére 14-21 fok közé hűl le a levegő – írja előrejelzésében a Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hidegfront vonul át kelet felé térségünk felett, amely mentén és előterében az eső, zápor mellett elszórtan zivatar is kialakulhat. Napközben egyre inkább a keleti és déli területeken lehet zivatarra számítani, északnyugat felől fokozatosan csökken a kialakulásuk valószínűsége.

A cellákat intenzív csapadék (10-20 mm, elsősorban északkeleten lokálisan felhőszakadás sem kizárt), illetve erős, viharos széllökések (55-70 km/h), esetleg kisebb méretű jég (<1 cm) kísérheti. Este fokozatosan lecseng a zivatartevékenység.

A várható zivatarok miatt az egész ország területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.