KezdőlapBelföldBrutális: 30 százalékkal csökkentik a képviselők bérét Tatabányán

Brutális: 30 százalékkal csökkentik a képviselők bérét Tatabányán

Tatabányán a polgármesteri hivatalban 10 százalékos létszámleépítés lesz és megvágják a képviselők fizetését.

Szücsné Posztovics Ilona elmondta: a város 16 milliárd forintos költségvetésében 2 milliárd forintos hiányt okoztak a járványhelyzet miatt elmaradt bevételek, ezért a tiszteletdíjak 30 százalékos csökkentésével az önkormányzat képviselői és bizottsági tagjai is kiveszik részüket a közös tehervállalásból. Amúgy van még hova hátrálni, kiszámolták, hogy kettővel kevesebb igazgatósági tagra és kilenccel kevesebb felügyelőbizottsági tagra lesz szükség. A polgármester szerint a most bejelentett intézkedéssorozat 300 millió forintos megtakarítást jelent. A racionalizálást a következő időszakban az intézmények, a sport- és civil szervezetek támogatásának áttekintésével, valamint a városüzemeltetés átvilágításával folytatják – írta a hirklikk.