KezdőlapBelföldBozótvágó késsel rabolta ki ismerősét egy kecskeméti férfi

Bozótvágó késsel rabolta ki ismerősét egy kecskeméti férfi

A kecskeméti rendőrök néhány percen belül a bejelentés helyszínére értek, így a bűnelkövetőt szinte azonnal elfogták.

Még 2022. november 26-án délután jelentette be a Kecskeméti Rendőrkapitányságon egy 45 éves helyi nő, hogy az ismerősét kirabolták. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, majd – egy rövid tájékozódást követően – a közelben elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 26 éves férfit.

Kiderült, hogy a bűnelkövető meglátta az utcán egy ismerősét, akiről feltételezte, hogy lehet nála pénz. Azonnal kerékpárra pattant, majd kiabált a férfi után, hogy adjon neki pénzét.

Mivel annak ez nem állt szándékában, inkább futni kezdett, de az üldözője két keréken gyorsabb volt, így sikerült utol érnie. A gyanúsított – R. Gyula kecskeméti lakos – először bántalmazta áldozatát, majd elővett egy bozótvágó kést, amellyel megsebezte az ekkor már földön fekvő férfit, akitől végül elvette kétezer forintját.

A rablónak 10 perce sem volt arra, hogy elköltse erőszakos úton szerzett zsákmányát, a bilincs perceken belül kattant a csuklóján.

R. Gyulát az elfogását követően őrizetbe vették, jelenleg pedig letartóztatásban van. A nyomozók a férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják. Ügyének vizsgálata befejeződött, vele szemben vádemelést javasolnak – írja a police.hu.