2021.07.28
Szabolcs
Kezdőlap Belföld Borzalom: leejtett mobil miatt halt meg a kisfiú

Borzalom: leejtett mobil miatt halt meg a kisfiú

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsított férfival szemben, akinek egy pillanatnyi figyelmetlensége is elég volt ahhoz, hogy meghaljon egy tízéves kisfiú Szarvason.

Az autóban hárman utaztak, amikor történt a december 21-ei baleset. A kisfiú hátul ült, a jobb első ülésen ült az édesanyja, a kocsit pedig a nő élettársa vezette. A gyermek leejtette a mobiltelefonját, a férfi pedig fel akarta venni azt. A jobb kezével hátranyúlt, de ekkor néhány másodpercig nem az utat nézte. A fiú édesanyja, amikor meglátta, hogy az út balra kanyarodik, szólt az élettársának, hogy vigyázzon.

Ekkor a férfi visszanézett, de már elmentek jobbra és nem tudta visszakormányozni a kocsit az útra, s nekiütköztek egy fának. A gyermek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd január 30-án meghalt. Az édesanyja és a férfi könnyű sérüléssel kerültek kórházba. A Szarvasi Rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a közúti közlekedés veszélyes üzem. Egy szabálytalanság, hiba miatt pillanatok alatt súlyos baleset, tragédia történhet, amelyet utóbb már nem lehet meg nem történtté tenni. Ezért kérik a járművezetőket és a gyalogosokat, hogy közlekedjenek figyelmesen, szabályosan, és óvatosan!

Indirekt/24.hu