KezdőlapBelföldAngyalföldi iskolákba surrant be a tolvaj

Angyalföldi iskolákba surrant be a tolvaj

Az elkövető több XIII. kerületi iskolába is betört, ahol a tanári szobákból lopott el nagy értékű tárgyakat, az egyik alkalommal 500 ezer forintnyi tulajdont lopott el az intézményből.

A gyanú szerint sorozatjelleggel követett el lopást az a 32 éves férfi, akire a rendőrség most lecsapott. A police.hu szerint C. László az első lopást Angyalföldön követte el, szeptember 5-én, amikor a Mór utcából lopott el egy segédmotoros kerékpárt, aminek csomagtartójában különböző szerszámok voltak. Bár a motor pár nap múlva előkerült, a szerszámoknak nyoma veszett.

Ezt követően a tolvaj iskolák felé vette az irányt: először az egyik intézmény tanári szobájából egy pénztárcát, egy mobilt és egy bankkártyát vitt magával, utóbbival többször vásárolt is.

Pár nap múlva újra egy iskolába surrant be, ezúttal több bankkártyát, mobiltelefont, ékszert, pénzt, valamint elektronikai eszközöket sikerült megszereznie. A rendőrség jelentése szerint C. László ez alkalommal mintegy ötszázezer forint értékű kárt okozott, a lopott bankkártyákkal pedig több sikeres tranzakciót kezdeményezett.

A 32 éves gyanúsított ezen a ponton még mindig nem elégedett meg, szeptember 16-án a Kerekes utcából lopott el egy kerékpárt.

A feltételezett elkövető ellen a rendőrség körözést adott ki, majd pár nappal később szeptember 19.-én elfogták C. Lászlót. XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon a férfit lopás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tett. ​