KezdőlapBelföldAkár 40 százalékkal is nőhet a közös költség jövőre a társasházakban

Akár 40 százalékkal is nőhet a közös költség jövőre a társasházakban

Jelentős mértékben emelkedhet jövőre a társasházak közös költsége a rezsi változása, az infláció és az elszálló karbantartási árak miatt.

Nehéz helyzetbe kerültek a társasházak és a társasházkezelők, akiknek jövőre minden bizonnyal jelentősen meg kellene emelniük a közös költségeket a rezsi változása, az infláció és az elszálló karbantartási árak miatt – mondta az rtl.hu-nak Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára.

„A közös képviselők nagyon rossz mentális állapotban vannak, mert már csak velünk tudnak vitatkozni a lakók, a szolgáltatók ugyanis gyakorlatilag elérhetetlenek. Nekik, nekünk kellene megoldanunk azokat a problémákat, amelyek a rezsi változásából, az árak folyamatos emelkedéséből adódnak” – fogalmazott a főtitkár, aki kiemelte: a karbantartási, felújítási területen rendkívül megugrottak az árak, a szegmens díjszabásában még a forint árfolyamváltozásai is meglátszanak..

Nekünk kell a lakók elé állni jövőre. 2023 május 31-ig meg kell tartani a közgyűléseket, ahol majd le kell vezetni ezeket a folyamatokat, a költségeket pedig bele kell tenni a költségvetésbe. Ez a közös költség 20-30, de akár 40 százalékos emelkedésével is járhat – magyarázta a portálnak a szakember, aki arra is kitért, hogy komplex gazdasági folyamatok miatt kell emelésre számítani.

A biztosításokat is indexálják, ezek díjai is magasabbak lehetnek jövőre, a katás adózás átalakítása miatt pedig a karbantartási munkákért kell jelentősen többet fizetniük a társasházaknak. A kisadózók tételes adójának változtatása a takarítókat is érinti, megnövekedett költségeik miatt árat kell emelniük.

Számos társasházkezelő szakember adózott korábban a kata szabályai szerint, az új adózási forma nekik plusz költségeket jelent, amit értelemszerűen áthárítanak vagy már áthárítottak a lakókra:

„Tudok olyan közös képviselőről, aki rögtön a módosítás után módosíttatta a költségvetést, árat emelt. Máshogyan nem jött volna ki. A legnagyobb probléma abból fakadt, hogy sok vállalkozás – például a takarítók esetében – jött létre kiegészítő tevékenységként. Például volt olyan, a katasztrófavédelemnél dolgozó személy, aki a szabadnapjain elment festeni. Törvényesen a katát választotta, adót fizetett, de így kedvezményes árat tudott adni. Ez a lehetőség megszűnt” – hangsúlyozta az rtl.hu-nak a szakember.