KezdőlapBelföld13 év után került elő egy meggyilkolt lány holtteste - bilincsben vitték...

13 év után került elő egy meggyilkolt lány holtteste – bilincsben vitték el az apját

Egy tizenhárom éves rejtély oldódhat meg, miután a Nógrád megyei Diósjenőn múlt pénteken egy holttestet találtak. Az előkerült maradványokat annak a háznak az udvarán ásták ki a nyomozók, ahonnan 2009-ben nyomtalanul eltűnt egy fiatal testvérpár. Az akkor 14 éves Krisztinát és 19 esztendős nővérét, Alexandrát a nevelőapjuk gyilkolhatta meg, aki akkoriban velük lakott. A ma már az egyik közeli utcában, a fivérénél élő H. Józsefet az udvaron teperték le és bilincselték meg a zsaruk néhány nappal ezelőtt.

A történtekről Glöckl Ferenc, a település alpolgármestere számolt be elsőként a közösségi oldalán. „Információim szerint az egyik lány holttestét megtalálták. Ez egészen döbbenetes és lehangoló, azóta is a hír hatása alatt vagyok” – írta Glöckl.

– Egyik napról a másikra, minden előjel nélkül tűntek el a nővéreim. A nevelőapánkkal sok konfliktusunk volt, gyakran veszekedtünk vele. 12 éves voltam, de pontosan emlékszem, ahogy ez a férfi szexuálisan zaklatta a lányokat. Azért gyilkolhatott, mert magának akarta őket, és nem bírta elviselni, hogy más is közeledik feléjük – magyarázta a Blikknek a 2009-ben kámforrá vált gyerekek testvére, Attila, aki máig abban a házban él, ahol a szörnyűségek történtek. Úgy tudjuk, a házkutatás során lefoglaltak olyan adathordozókat is, amelyeken a gyerekek szerepeltek félreérthetetlen helyzetben.

Az egyik szomszéd, Virág Sándor a lapnak elmondta: a lányok testvére néhány hónapja ásott a kertben, és ekkor talált meg egy alkarcsontot, amit átvitt hozzá megmutatni. Ezután hívták a rendőröket, akik a bevizsgálása után három napja szálltak ki. Információnk szerint a kihantolt maradványok – amik között egy törött lábszárcsont is volt – csak az egyik lányhoz tartoznak, ezért hétfőn a helyszínelők az udvarban tovább folytatják a kutatást. Az érintett területet lezárták, polgárőrök gondoskodnak az őrzéséről.

A gyerekek összesen öten voltak testvérek, az apjuk pedig már korábban meghalt. Ezután az édesanyjuk, Ildikó a férje unokatestvérével, Józseffel költözött össze. Úgy tudni, az udvaruk sarkán akkoriban egy fészer állt, a csontok pedig annak a helyéről kerültek most elő. A rendőrök korábban ástak annál a háznál is, ahol a férfi az utóbbi években élt a testvérével, de ott nem találtak semmit.

Indirekt/Blikk