KezdőlapCímlapJudy Garland is felolvashatja nekünk a telefonkönyvet

Judy Garland is felolvashatja nekünk a telefonkönyvet

Az ElevenLabs nevű mesterséges intelligencia vállalat bejelentette, hogy a technológia révén hamarosan elhunyt hollywoodi hírességek hangján szólaltat meg hangoskönyveket.

Judy Garland még kislányként szerepelt az Óz, a csodák csodája című 1939-es klasszikus filmben. A film alapjául szolgáló, L. Frank Baum által írt regényt azonban sosem olvasta fel.

Most azonban a Reader nevű alkalmazáson keresztül a tragikus sorsú színésznő mellett James Dean és Burt Reynolds hangján is megszólalhatnak majd a hangoskönyvek – írja a CNN. A vállalat szerint az alkalmazással a telefonon lévő cikkeket, PDF-eket, ePubokat, hírleveleket és e-könyveket vagy bármilyen más szöveget felolvastathatunk a nekünk tetsző narrátor hangján.

A vállalat leszögezte, hogy előzetesen megállapodott a hollywoodi csillagok örököseivel arról, hogy az elhunyt hangjait felhasználhatják, ugyanakkor a kompenzációról nem közölt részleteket. A lap szerint a kezdeményezés új lehetőségeket rejt az amerikai álomgyár számára abban, hogyan és mire használhatják fel a mesterséges intelligenciát.

Indirekt/economx.hu