KezdőlapBelföldA ringben Kulcsár Edina valósággal bedarálta Laky Zsuzsit

A ringben Kulcsár Edina valósággal bedarálta Laky Zsuzsit

A néggyerekes anyuka az első pillanattól uralta az összecsapást, Laky Zsuzsi örülhet, hogy megúszta a KO-t.Óriási várakozás, name némi csajos száj karate előzte meg az idei Sztárbox első női összecsapását. Kulcsár Edina az első perctől uralta a szorítót. Az első menetben olyan agresszívan indult, hogy Zsuzsi védekezni kényszerült. A négygyermekes egykori szépségkirálynő sorozatban osztotta a pofonokat, és a második menetben is rátapadt Zsuzsira, aki nem nagyon tudott kibontakozni. Edina szépen gyűjtögette a pontokat.

Forrás: Rtl

Az első meneteket Dietz Gusztáv (Laky férje) szerint is Edina vitte. A harmadikra is ez maradt a forgatókönyv: Edina ment előre, látszott, hogy nagyon akarja. Zsuzsi is akarta, de nem hagyták érvényesülni. Az utolsó menetben sem fordult a meccs a javára, bár ott már kezdett kibontakozni.- írja a szeretlekmagyarország.hu

Végül egyhangú pontozással Kulcsár Edina jutott tovább.

Győzelme után Edina elárulta, hogy nagymamájának szeretett volna a leginkább bizonyítani, és van még tartaléka, mert nem adott ki magából mindent.

„Azt hittem, hogy sokkal jobban el fogok fáradni”

– mondta Edina.

Laky Zsuzsi szerint mindent megtett, ő is feszegette a határait. „Csalódott nem vagyok, nagy küzdelem volt. Ügyes az Edina tényleg” – jelentette ki a modell.