KezdőlapCímlapMa szakadó esővel rúgja ránk az ajtót az ősz

Ma szakadó esővel rúgja ránk az ajtót az ősz

Az időjárás-előrejelzés szerint ma is marad a kora őszi idő, felhős, csapadékos nap elé nézünk.

Péntek délelőtt az ország nyugati kétharmadán már szakadozik, csökken a felhőzet, majd délután a frontális felhő- és csapadéksáv a keleti határt is elhagyja. Az ország nagy részén gomolyfelhők zavarják a napsütést, amelyekből záporok, néhol zivatarok alakulnak ki, nagyobb számban az északkeleti megyékben. Az ország több részén figyelmeztetést is kiadtak. A nyugatias szél többfelé lesz élénk napközben, zivatarok környezetében átmenetileg meg is erősödhet.

A hőmérséklet kora délután 16-22, késő este 11-16 fok között valószínű. A legmelegebb – 21-22 fokos hőmérséklet – Szolnok, Kecskemét, illetve BudapestSzékesfehérvár, Siófok környékén várható, míg NyíregyházaMátészalka környékén csupán 17-19 fokra számíthatunk.

A budapesti időjárás: csökken, szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a gomolyfelhőkből napközben előfordulhatnak záporok, akár zivatar is. Az északnyugati, nyugati szél napközben időnként megélénkül. Délután 20-21, késő este 15-16 fok várható.

A Balaton Siófoknál 20, a Velencei-tó Agárdnál 19 fokos.

Az esti órákban eleinte gyengén vagy változóan felhős lesz az ég, majd az éjszaka második felében a déli megyékben már több lehet a felhő, akár meg is vastagodhat a felhőtakaró. Reggelig még nem valószínű csapadék. Hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. A légmozgás mérsékelt marad.

A hőmérséklet késő este 11-16, hajnalban 5-12 fok között alakul.

Szombaton dél, délkelet felől egyre vastagabb, összefüggőbb felhőzet érkezik fölénk. Az ország északnyugati felén gomolyosabb lehet a felhőzet, főleg ott több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. A csapadék eloszlása bizonytalan. Északnyugaton szórványosan valószínű záporeső, helyenként zivatar, ezért egyes megyékre elsőfokú riasztást is kiadtak. Délen és keleten több helyen számítani lehet esőre,záporra. Néhol nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat. A szél többnyire mérsékelt marad, csupán zivatar környezetében lehetnek erős széllökések. A délutáni órákra általában 18-23 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósabban felhős, csapadékos délkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb marad az idő.

Vasárnap az összefüggőbb felhőzet távozik kelet, északkelet felé. Mögötte általában erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre, emellett fátyolfelhőkre, illetve több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Kezdetben a Tiszántúlon még több helyen valószínű eső, zápor. Napközben szórványosan alakulnak ki záporok, néhol zivatar is lehet. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6-13, a csúcshőmérséklet többnyire 18-23 fok között várható.

Hétfőn a több-kevesebb napsütés mellett általában erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű. Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, délnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6-12, a legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 19-24 fok között várható.

Kedden a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, emellett fátyolfelhők is lehetnek. Szórványosan előfordulhat záporeső, zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban általában 7-13, a délutáni órákban jellemzően 20-25 fokot mérhetnek – írja a met.hu.