KezdőlapCímlapMa még élvezhetjük a nyárias meleget, de hétvégén jön a 10 fokos...

Ma még élvezhetjük a nyárias meleget, de hétvégén jön a 10 fokos lehűlés

A mai időjárás Budapesten többnyire napsütéses lesz, de fátyol-és gomolyfelhők is lehetnek az égen, csapadék azonban nem valószínű. A délutáni csúcshőmérséklet 27-28 fok körül alakul, estére 19 fokra hűl le a levegő.

Az ország többi részén is napsütés lesz jellemző, kevés gomolyfelhővel, a nyugati területek fátyolfelhővel is. Főként északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon számíthatunk helyenként záporra, esetleg zivatarra. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, ám északkeleten és a Dunántúlon előfordulhatnak élénkebb lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-30 fok között alakul, este pedig 12-19 fok között várható.

A holnapi időjárás eleinte gomolyfelhős és napos lesz, napközben azonban nyugat felől egyre inkább megvastagszik a fátyolfelhőzet. Elvétve előfordulhatnak kisebb esők, záporok, esetleg egy-egy zivatar, a déli, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25-31 fok között várható.

Csütörtökön több-kevesebb napsütéssel inkább felhős idő lesz jellemző az ország nagy részén. Elszórtan előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25-30 fok között alakul.

Pénteken általában közepesen vagy erősen felhős ég lesz az ország fölött, majd estétől északnyugat felől csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19-28 fok között várható.

Szombaton gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, északkeleten a legtöbb gomolyfelhővel. Főleg a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben fordulhat elő helyenként zápor, nyugaton, délnyugaton néhol kisebb eső. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-26 fok között alakul.

Vasárnap többórás napsütés mellett gomoly- és fátyolfelhős lehet az ég. Helyenként előfordulhat zápor. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19-25 fok között várható.