KezdőlapCímlapZámbó Jimmy féltette, de megtanította motorozni a fiát

Zámbó Jimmy féltette, de megtanította motorozni a fiát

Zámbó Krisztián a motorozás szerelmese, édesapja, Zámbó Jimmy tanította meg mindenre még egészen kis korában.

Amikor felnőtt fejjel kétkerekűre ül, gyermekkora legszebb emlékei tolulnak fel benne.

– Apuval és Sebastiánnal együtt szeltük Csepel utcáit, olyan fiatalok voltunk, hogy még jogosítványunk sem volt, így csak a ház előtt vagy elhagyatott részeken tanított minket – emlékszik vissza az énekes, aki tízéves korában ismerkedett meg a motorozással.

– Tizenkét évesen már volt is egy nagy borulásom egy crosspályán, Apuci letiltott, és ott véget ért az amatőr ifi motoros pályafutásom. Mindig nagyon féltett, ha úgy érezte, egy kicsit is veszélyben vagyok, azonnal közbelépett – magyarázta.

Krisztián ezután egy ötven köbcentis robogót kapott a Királytól, aki akkoriban egy chopperrek büszkélkedhetett.

– Emlékszem, egy Rometem volt, amit nagyon szerettem, attól kezdve, hogy megszereztem a jogosítványt, rengeteget motoroztam. Apu a motorozás mellett még a hajózást is kipróbálta, sőt olyan tervei is voltak, hogy repülős jogosítványt szerez. A kalandvágyamat, a kíváncsiságot az új dolgok iránt tőle örököltem – tette hozzá.

Krisztián a mai napig szenvedélyes motoros, s most már kedvesével, Zsuzsival falja a kilométereket.

– Egy nagyon kedves barátomtól kaptam egy gyönyörű BMW motort. Eddig is különleges volt számomra, de most, hogy a barátomtól el kellett búcsúznom, még fontosabb lett számomra. Igaz, hogy a gatyám is rámegy, de mindenképp rendbe hozatom. Például szilikonos ülést tetettem rá, hogy Zsuzsika kényes popójának kényelmes legyen – mondta mosolyogva Krisztián, aki hosszú, egész Magyarországot átszelő túrákat tervez szerelmével.

Indirekt/Blikk