KezdőlapCímlapVisszakövetelik Majkától a fellépti díjat az elmaradt fehérgyarmati koncert miatt

Visszakövetelik Majkától a fellépti díjat az elmaradt fehérgyarmati koncert miatt

Akár a bíróságon is zárulhat Majka múlt hét végi, elmaradt koncertje. A rapper állítja, a megfelelő technika hiánya miatt mondta le a fehérgyarmati fellépést, a helyi polgármester szerint azonban teljesítették a kért feltételeket, sőt előre fizettek, ám az összeget visszavárják.

– Összességében nagyon amatőr volt minden, se a hangosítás, se a színpad mérete nem stimmelt. Nem tudtuk volna biztonsággal felhúzni a LED-falat, de főleg a hangtechnikával akadtak alapvető problémák. Nyíregyházáról tudtak volna pluszhangfalakat hozatni, de ezek nem érkeztek meg időben. Az már csak hab volt a tortán, hogy a backstage nem volt elkerítve, de ez volt a legkisebb problémánk – sorolta a Blikk érdeklődésére Majka, akinek a helyére Curtist szerződtették a szervezők.

Pikáns húzás, hiszen közismert, a korábban közös produkcióban dolgozó két rapper a közelmúltban szakított egymással másodszor és egyelőre, úgy tűnik, ezúttal nincs visszaút.

– Azt kell mondjam, ez egy jó és merész húzás volt a szervezők részéről – ismerte el Majka. – Bár tulajdonképpen ha úgy vesszük, én is ott voltam, hisz azon a CD-n, amit Curtis magával visz, én is ott vagyok hangban – nevetett.

Akkor viszont lefagyott az arcáról a mosoly, amikor a gázsit említettük. Ezt ugyanis szeretné visszaszerezni a fehérgyarmati polgármester.

– Amikor kiderült, hogy Majka nem jön, azonnal összeült egy stáb, megtárgyaltuk, ki ugorhatna be a helyére. Hálásak vagyunk Curtisnek és a többi fellépőnek, Ruszó Tibinek, Hercegnek, DJ Szatmárinak és Szakos Andreának, hogy kihúztak minket a szorult helyzetből – fejtette ki Péter Csaba, aki nem titkolta, mély tüskét hagyott bennük Majka döntése. – Két alvállalkozóval dolgozunk, akik a hangtechnikáért és a színpadtechnikáért felelnek, ezek közül az egyikkel már dolgoztak Majkáék a Campus Fesztiválon, ott semmi probléma nem volt. Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka úrnak miért nem. A technikusai előre egyeztettek az alvállalkozóinkkal, akik kérték, próbálják ki a technikát, de csak a koncert előtt érkeztek és ránézésre döntöttek, hogy a hangtechnika nem lesz jó, és a színpad sem bírja el a LED-falat. Majka úr meg sem jelent a helyszínen, pedig még az általa kért kesudiót és vodkát is bekészítettük – fogalmazott a városvezető, aki jogi útra tereli az ügyet. – Előre kifizettük a fellépésért kért 8,1 millió forintot, azt természetesen elfogadta az úr, de jelzem, a szerződést átnézik a jogászaink…

A polgármester szavai után ismét megkeresték Majkát, aki felháborodott a város első emberének szavain.

– Szégyellje magát! Ha jogi utat akar, miért hívott fel személyesen, hogy esedezve bocsánatot kérjen?! – hüledezett Majka. – Lehet, hogy én meg hitelrontásért fogok perelni! Nem igaz, hogy csak a koncert előtt érkeztünk, hiszen nekem már délután öt után jelezték a problémát a technikusaim. Este tízkor kezdődő koncertnél úgy gondolom, ez időben van. Dobálózhat ő a számokkal, de ez ez a nyolcmillió egy bruttó összeg. Minden egyes nagy zenekarnál előre kell utalni legalább két héttel, ebben semmilyen meglepetés nincs.

Indirekt/Blikk