KezdőlapCímlapVégre megműtötték Polgár Tünde szemét

Végre megműtötték Polgár Tünde szemét

Kés alá feküdt Polgár Tünde. A Feleségek luxuskivitelben sztárja hároméves kora óta nem lát jól, a szeme pedig sokat romlott az évek alatt. Több orvosnál is járt, szaktekintélyeket keresett fel Amerikában is, ám eddig mindegyikük elküldte, mondván, nem tudja megműteni.

– Amikor végre találtam egy orvost, aki elvállalt, egy percet sem gondolkoztam azon, hogy belevágjak-e – újságolta a Blikknek Tünde.

– Mivel pici korom óta rossz a szemem, számomra a látás olyan misztikus dolog volt, hogy azt hittem, nem is létezik. Mind a két szememet operálni kellett, ráadásul nem volt egyszerű a helyzet, mivel a kettő között 12 dioptria különbség van, valamint tompalátásom is van. Örültem, hogy végre láthatok, de nem tagadom, nagyon féltem a beavatkozástól. Nem lehetett altatásban végezni, ezért kértem előtte egy nyugtatót, ami sokat segített. Maga az eljárás nagyjából negyven perc volt, két órával később pedig már mehettem is haza. Eltávolították a szemlencsét, majd egy trifokális lencsét ültettek be, amellyel, ha minden igaz, tökéletesen látok majd.

A teljes gyógyulási idő körülbelül hat hét, ám Tünde már most érzékeli a pozitív hatást.

– Közelre tökéletesen látok, és sok év után már nem hunyorgok. Néha még picit homályos a kép, ezért nem is merek vezetni, holott az orvos mondta, hogy nyugodtan volán mögé ülhetek. A férjem, Árpi viccesen meg is jegyezte, hogy ne használjam a műtétet kifogásnak, mert az autó bal oldalán így is látszik, hogy melyik szemem volt a rosszabb – mondta nevetve Tünde.

Indirekt/Blikk