2021.11.27
Virgil
Kezdőlap Címlap Véget ért a Séfek séfe: ő nyerte a 10 millió forintot

Véget ért a Séfek séfe: ő nyerte a 10 millió forintot

Véget ért a Séfek séfe újabb évada, így öt hét izzasztó munka után kiderült, melyik versenyző viheti haza a fődíjat.

Több százan jelentkeztek a Séfek séfe harmadik évadába, amelyben a válogatók után végül 18 versenyzőnek volt esélye arra, hogy bizonyítson, így egy lépéssel közelebb kerülve a fődíjhoz.

Napról napra egyre feszítettebb volt a tempó és minden jelentkező igyekezett a maximumot teljesíteni, azonban végül Wolf András csapatából Katona András, Krausz Gábortól Mógor Attila, míg Vomberg Frigyes csapatából Alföldy Ákos jutott be a döntőbe. Péntek este pedig végre fény derült arra, ki az, aki olyannyira kihozta magából maximumot, hogy végül megkaparinthatja a fődíjat. A 10 millió forintot, illetve a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést a világ egyik legnívósabb séfiskolájában pedig nem más, mint Alföldy Ákos nyerte.

Nagyon boldog vagyok, szerintem madarat lehetne velem fogatni. Marha jó érzés, hogy meg tudtam nyerni egy ilyen versenyt. Sok ember hitt bennem a kezdetektől, de most úgy érzem, magamnak is bebizonyítottam, hogy mire vagyok képes – nyilatkozta Ákos, miután megtudta, ő nyerte meg a versenyt.

Indirekt/Blikk