KezdőlapCímlapVarga Viktor dalban szeretné összehozni a cigányságot és a magyarságot

Varga Viktor dalban szeretné összehozni a cigányságot és a magyarságot

Különleges produkcióra készül Varga Viktor: hamarosan olyan dallal jelentkezik, amivel a cigányságot és a magyarokat szeretné közelebb hozni egymáshoz.

Az énekes az összefogásra akarja felhívni a figyelmet, mert szerinte máshogy nem lehet életben maradni.

„Barna Barnabással énekeljük majd közösen a dalt. A két szereplő már önmagában azt szimbolizálja, hogy hiába az eltérő személyiségek, közösan nagy dolgokra vagyunk képesek. Ő borsodi cigánygyerek, én pedig békéscsabai vidéki srác – mondja Viktor. – Én készítem kettőnk ruháját is. Neki a borsodi stílus szerint, matyóhímzéssel díszítve, nekem pedig a viharsarki divat alapján. A dalban egymásnak mesélünk a saját világunkról, én írtam a szöveget és én szereztem a zenéjét is. Már majdnem kész, pár hét, és a nagyközönség is hallhatja. Természetesen készül majd hozzá klip is, mert anélkül manapság már nem lehet dalt eladni.”

Barna Barnabás is lelkesen várja a közös munkát. „Viktor már levette rólam a méretet, készíti a ruhákat, amikben majd közösen lépünk fel. A dalban arról éneklünk, hogy honnan  jöttünk. Lehet, hogy mi, cigányok hangosabban mulatunk, vagy gyakrabban hordunk kalapot, de sokkal több bennünk a hasonlóság, mint azt bárki gondolná” – magyarázza Barnabás.