KezdőlapCímlapÚjra találkozhatott gyerekeivel Fekete Dávid

Újra találkozhatott gyerekeivel Fekete Dávid

Az exmegasztáros nagyon bátran posztolgat a közösségi médiában, mióta kijött a rácsok mögül. Legújabb feltöltésében egy olyan pillanatot örökített meg, amire már nagyon régóta várt: gyermekeivel találkozott.

Mint az ismert, Fekete Dávid az ügyészség szerint 21 bűncselekményt követett el 2017 nyarától, a sértetteknek pedig összesen 322 millió forintos kárt okozott autókereskedő cégével.

Fekete a vád szerint a járművek adásvétele kapcsán csalásokat és sikkasztásokat követett el, majd az egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől és egy banktól is. Az ügyészség szerint az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy halálos betegségben szenvedő személynek értékesítette.

A Győri Járásbíróság nyáron végül megszüntette Fekete Dávid letartóztatását és egyúttal a letartóztatás fenntartására irányuló ügyészségi indítványt is elutasította. Emellett elrendelték, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig bűnügyi felügyelet alatt álljon, azaz házi őrizetbe kerüljön. Tárgyalása november 21-én kezdődik.

A börtönben töltött idő alatt az énekes felesége nem engedte be az ikreiket édesapjukhoz, hogy megkímélhesse őket attól a traumatikus élménytől, amit egy gyermeknek jelent a saját apját látni a rácsok mögött.

Regina azóta elvált az elítélt bűnözőtől, de természetesen nem tagadhatja meg a Dávidtól, hogy meglátogassa gyermekeit. Az egykori énekes élt is a lehetőséggel és a napokban egy Instagram-posztban mutatta meg, ahogy látszólag örömteli pillanatokat tölt együtt a fiaival.

Fekete Dávid, mióta újra friss levegőt szívhat, nem igazán látszik rajta, hogy nagyon háttérbe szeretne vonulni. Szinte minden nap kerülnek ki mosolygós képek a médiafelületére, melyeken egy boldog és gondtalan élet képeivel igyekszik fenntartani a látszatot. Persze előfordulhat, hogy a képei nem frissen készültek, hanem korábban, még a letartóztatása előtt, de ennek ellenére is furcsa, ahogy ennyire aktív életet él az interneten.