KezdőlapCímlapÚjra rátalált a szerelem Völgyi Zsuzsira

Újra rátalált a szerelem Völgyi Zsuzsira

Újra rátalált a szerelem Völgyi Zsuzsira, egy évvel azután, hogy az énekesnő bejelentette: 6 évig tartó házassága zátonyra futott, ezért elválnak.

Völgyi Zsuzsi válása után nem kesergett, inkább új életet kezdett: 20 kilót leadott, és az új szerelem is rátalált. Jelenlegi párjával hatalmas köztük a harmónia, ám az énekesnő elmondása szerint jelenleg még nem terveznek családalapítást.

– Bár a volt férjemmel már jó ideje nem éltünk együtt, a válás még mindig nagyon friss. Ennek ellenére végre úgy érzem, egyensúlyba kerültem saját magammal, boldog és elégedett vagyok, ami a kisugárzásomon is érezhető. A párommal remekül érezzük magunkat együtt, és elképesztően jó most minden, de nem tervezünk közös gyereket – mesélte, majd kislányáról is ejtett pár szót.

„Glória épp most lépett abba korba, amikor már hétvégenként szívesen megy a nagymamához, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes pillanatban mellette legyek. Harmonikus az életem, és jelenleg nem is vágyom ennél többre” – mondta a Star magazinnak.