KezdőlapCímlapÚjabb világsztárt üzent a kórházban fekvő Kóbor Jánosnak

Újabb világsztárt üzent a kórházban fekvő Kóbor Jánosnak

A világ minden tájáról szorítanak azért az emberek, hogy Kóbor János felépüljön. Mint megírtuk, a zenész hetek óta kórházban fekszik koronavírus-fertőzéssel.

Az Omega frontembere, Kóbor János több mint két hete került kórházba. A Blikk információi szerint koronavírus-fertőzés miatt. Kiderült, hogy már a kórházba kerülése előtt kikötötte, mit, illetve mit ne osszanak meg az állapotával kapcsolatban, ehhez pedig a családja és barátai következetesen tartják magukat. Kóbor Jánost a SOTE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján kezelik, a kiszivárgott információk alapján elég súlyos állapotban van a 78 éves énekes.

Nemrégen Klaus Meine, a Scorpions frontembere küldött videóüzenetet a kórházban fekvő Kóbor Jánosnak, amelyben zenésztársa mielőbb gyógyulását kívánja, valamint néhány napja Skóciából üzent neki a Nazareth zenekar. Továbbá Mándoki László a Blikken keresztül üzent a nagy beteg barátjának.

Dieter „Maschine” Birr német zenész, 2016-ban feloszlott Puhdys rockzenekar tagja is videóüzenetben kívánt felépülést Kóbornak. Az üzenetet az Omega is megosztotta a hivatalos Facebook-oldalán:

Indirekt/Blikk