KezdőlapCímlapÚgy tűnik, Curtis kibékült kosaras kedvesével

Úgy tűnik, Curtis kibékült kosaras kedvesével

Úgy tűnik, a szerelem mentheti meg Curtist az összeomlástól. Korábban kiderült, hogy a pár már egy ideje nincs együtt, eltűntek a közös fotók a közösségi oldalaikról, és több árulkodó jel is erre utalt. Most a jelek szerint a rapper visszatalált szerelméhez, a válogatott kosárlabdázó Judithoz. Ráadásul egy fergeteges bulit nyomott Siófokon.

Az elmúlt héten a rapper körül hemzsegtek a botrányok és a negatív hírek. Majka nemrég ismét véget vetett munkakapcsolatának a rapperrel, azt állítva, Curtis állapota veszélyeztette több tucat ember megélhetését. Az újpesti focistából lett zenész maga írta a közleményében, hogy „rendbe rakja magát”. Ésúgy tűnik, Curtis megrázta magát, az élete is visszatér a régi kerékvágásba, amelynek fő mozgatórugója talán az lehet, hogy Judit mellette áll és támogatja.

Évekkel ezelőtt a rapper az összeomlás szélén állt, végül elvonóra vonult, és csak az tartotta benne a lelket, hogy Kriszti terhes a kisfiával, az idén 3 éves Doncsival.

Egy ideig minden rendben ment, aztán a feleségével tönkrement a kapcsolat, megjelent az életében Judit, aki mindenben támogatta őt. Bár többször szakítottak, mindig visszataláltak egymáshoz, s Curtis nem is tagadta, milyen sokat jelent neki ez a viszony.

A Majkával való szakítás előtt már sokan tudni vélték, hogy a szerelmespár ismét külön utakon jár. Eltűntek a közös fotók a közösségi oldalaikról, és nem is követték egymást egy darabig. Az elmúlt héten azonban újra üzengetni kezdtek egymásnak, mostanra pedig már hivatalosan is újra egy párként tettek ki közös fotót. A támogatásnak lett is eredménye: Curtis fergeteges koncertet adott Siófokon, noha rengetegen aggódtak, hogy megjelenik-e majd a bulin. A szakember szerint van remény, hogy ezután egy felívelő időszak jön, amelyben nagy szerepe lehet egy szerető párnak is.

Indirekt/index.hu