KezdőlapCímlapTizedszer is meg kellett operálni Rékasi Károlyt

Tizedszer is meg kellett operálni Rékasi Károlyt

Ismét megoperálták Rékasi Károlyt! A népszerű színművész a kis híján végzetes balesete óta eltelt hat esztendő alatt a tizedik műtéten esett át: csípőprotézist kapott, amely beavatkozást már régóta halasztgatták.

A színművész nem sokkal az esküvője után feküdt be a kórházba. Már tavaly szűksége lett volna a beavatkozásra, ám ahogy arról korábban beszámoltunk, a koronavírus miatt csak idén kerülhetett sor a fontos operációra. Rékasi elmondta lapunknak, a műtét jól sikerült, olyannyira, hogy néhány nappal a varratszedés után már az edzéseket is elkezdhette, igaz, csak szigorú orvosi felügyelet mellett.

– Az esküvőm után néhány héttel már kórházban feküdtem. Ez volt a tizedik beavatkozás, a csípőprotézist beültetése. A műtét jól sikerült, hálás vagyok a sportkórház dolgozónak, a mindre odafigyelő, csodálatos nővéreknek és dr. Bálint Lehelnek, aki nagyszerű profizmussal végezte a műtétet, visszadva ezzel emberi méltóságomat – árulta el a színész.

Mint ismert, a motorozó Rékasit 2015-ben kanyarodás közben gázolta el egy autós a fővárosban. A művész az ütközés után öt métert repült, súlyos koponyasérülést és szilánkos töréseket szenvedett, s csak az azonnali operáció mentette meg az életét. A színész azóta több műtéten is átesett, a legutóbbi hírét már meg sem osztotta a követőivel, mivel szeretett volna nyugalomban lábadozni. A színész elárulta, újra nagy tervei vannak.

– Nem mondtam le arról, hogy visszatérjek a színpadra, ha lesz még, ahol kellek. Régi vágású ember vagyok, azt gondolom, ha a néző beül a színházba, szeretné a színésznőt szépnek, a színészt pedig férfiasnak látni. Ezzel magam is így vagyok. Ehhez viszont számomra szükség van a sportra, bár a mostani edzést inkább nevezném állagmegóvásnak – nevetett Rékasi, aki csak szigorú orvosi kontroll mellett látogathatja az edzőtermet. – A doktor úr meghatározta, milyen gyakorlatokat végezhetek. Csak a felsőtestem mozoghat, végezhetek hasprés-, mell-, váll- és hátizomgyakorlatokat, de ügyelnem kell, nehogy megsérüljek. Még legalább három hónap a rehabilitáció, utána ismét biciklizhetek. Érdekes, a balesetet óta nem futottam, de sokszor álmodom róla, hogy futok valahova… Talán a protézis után visszatérhetek ehhez is.

Indirekt/Blikk