KezdőlapCímlapTanár lett a Sztárban Sztár versenyzője

Tanár lett a Sztárban Sztár versenyzője

A Sztárban Sztár leszek! egyik legnépszerűbb énekese, Bari Laci tanárnak állt.

Bari Laci még évekkel ezelőtt Az ének iskolája című tehetséggondozóban tűnt fel először, majd 10 év után tért vissza a képernyőre a Sztárban Sztár leszek!-ben, hogy a mesterek előtt bizonyítson. Tapasztalatát, színpadi rutinját pedig át szeretné adni a fiatalabb generációnak is, ezért jelenleg egy zeneiskolában tanít.

  • Harmadik éve dolgozom pedagógus asszisztensként egy alapfokú magán zeneiskolában. Gyerekeket tanítok zongorázni, énekelni és zeneelméletet is oktatok a srácoknak. Érettségi után ki akartam próbálni a tanítást, érdekelt a pedagógia. Amikor végeztem a konzervatóriumban, kaptam egy lehetőséget, amire azonnal igent mondtam. Időközben megszerettem, és elkezdtem kötődni a tanítványaimhoz, így egyelőre nem tervezem abbahagyni – mesélte lelkesen.

Laci könnyedén veszi a tanítást, és jól érzi magát a gyerekek között, de a jövőbeli tervei között nem szerepel ez a hivatás.

  • Nem várom el, hogy Laci bácsinak hívjanak, mert mindenkivel laza kapcsolatban állok. Egyáltalán nem képzelem magam tipikus tanár formának, de hosszú távon nem szerepel a terveimben. Lehet, hogy később magántanítványokat fogok vállalni, mivel szeretem átadni a tudásomat, de a zenétől sok időt von el. Köztük is jól érzem magam, de a stúdióban, a hangszerek miliője az én igazi helyem. Most még össze tudom egyeztetni a teendőimet, ameddig ez nem okoz gondot, így is marad – avatta be a részletekbe a rajongókat.

Hozzátette, hogy a műsor óta rengeteg pozitív visszajelzést kapott, bár nem tudta megmutatni a vicces, fiatalos énjét, hiszen inkább komoly hangvételű, lassú dalokat énekelt.