KezdőlapSztárokMegvan a pénz: Szilágyi István özvegyét nem a rokonai, hanem a segítője...

Megvan a pénz: Szilágyi István özvegyét nem a rokonai, hanem a segítője temeti el

Ő vigyázott az adományként összegyűlt, 264 ezer forintra, Jolika nénit abból és a saját pénzéből helyezi majd nörök nyugalomra.

„A gyász közepette is támadnak. Elmondtak már mindennek az utóbbi hónapokban. Azt állították, hogy Jolika néni házára pályázom, most pedig azzal támadnak, hogy elloptam a számára adományként összegyűlt, 264 ezer forintot, ami a Szilágyi István művész úr emlékére befolyt kiállításból jött össze. Ez hazugság, soha nem pályáztam Jolika néni vagyonára, sőt, több százezer forintot költöttem rá a saját pénzemből, hogy szebbé tegyem a Földön töltött utolsó hónapjait. Az említett 264 ezer forintból fedezem a temetés költségeit, amit még ki is pótolok, hogy tisztességes módon kísérhessük őt az utolsó útjára. El lehetne temetni Jolika nénit szociális alapon is, akkor azonban szétszórnák a földi maradványait, aminek biztos nem örülne, mert a férje mellett szeretett volna nyugodni, ezt még életében kijelentette. Ma voltam a temetkezési vállalatnál és igen, lesz temetés” – mondta a segítő a Ripostnak.

Az idős asszony hónapokon át küzdött a rákos megbetegedéssel. Baricz elárulta, Jolika nagy fájdalma volt, hogy élete utolsó időszakában nem beszélhetett letartóztatásban lévő fiával, és a külföldön élő hozzátartozóit sem láthatta. „Szörnyű, hogy így történt és nem keresték a rokonai. Nagyon fáj a hiánya, hiszen az utóbbi tizenegy hónapban olyanná vált számomra, mint egy családtag” – tette hozzá.