KezdőlapCímlapSzemműtét volt Polgár Tünde születésnapi ajándéka

Szemműtét volt Polgár Tünde születésnapi ajándéka

Szűk családi körben ünnepelte az ötvenedik születésnapját Polgár Tünde, akit nem zavar a kora.

Elmondása szerint semmin nem változtat, hogy idén eggyel több gyertyát fújhatott el a tortán.

– Ahogy mondani szoktam, ötvennek lenni pont olyan érzés, mint negyvenkilenc évesnek. Nem foglalkoztat a dolog, jól érzem magam a bőrömben, és csak ez számít. Persze, az embernek el kell fogadnia, hogy már nem húszéves, a szervezete is máshogy működik, reagál, a külseje is megváltozik, de ez így van rendjén – kezdte a Blikknek Polgár Tünde.

Persze, az ajándék sem maradhatott el, ám a legnagyobb meglepetés nem egy tárgy volt a nagy napon.

– Dani hazajött Amszterdamból, így hármasban ünnepeltünk. Kaptam tortát, lufit, és persze, a másik nagy ajándék a szemműtét volt, és az, hogy végre látok – tette hozzá. – Sajnos, esténként még érzékeny a szemem, ezért nem tartottunk ­bulit, de remélem, hamarosan rendezhetünk egy kis összejövetelt a barátainkkal. Igaz, nem az a fontos, hogy drága ajándékokkal lepjenek meg, mert alapvetően szeretem, ha élményt adunk egymásnak. Inkább csak megadni a módját a kerek évfordulónak, hiszen ez életem egyik fontos állomása.

Indirekt/Blikk