KezdőlapCímlapShane Tusup már az édesanyjának is bemutatta Szabó Zsófit

Shane Tusup már az édesanyjának is bemutatta Szabó Zsófit

Szó sincs futó kalandról, komolyra fordult Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata. Már nemcsak egymás életében játszanak egyre fontosabb szerepet, hanem a családjaikéban is.

Olyannyira, hogy a Blikk információi szerint Shane a napokban bemutatta párját az Amerikából Magyarországra érkező édesanyjának, Cheryl Ann-nek. Nem csoda, hogy óriási volt az öröm, hiszen két és fél éve nem találkoztak egymással, és végre megölelhették egymást, sőt édesanyja végre szíve választottjával is megismerkedhetett. Az pedig szintén beszédes, hogy már közös karácsonyi fotózáson is voltak a fiatalok.

A sokáig titkolt szerelem egyre inkább kiteljesedik. Hiszen néhány hónapja még kerülték a nyilvánosságot. Néhány nappal később már együtt mutatkoztak a belvárosban és egy kávézóban ölelkezve romantikáztak. Most pedig már szinte családtagnak számítanak a szülői bemutatások után.

Shane-nek fontos a nagy találkozás pillanata, hiszen az egyik legfontosabb személy az életében az édesanyja, akire nemcsak szülőként tekint, hanem a legjobb barátjának tartja. A magánélete történéseiről folyamatosan tájékoztatta az Amerikában élő anyukáját, így tisztában lehetett vele, hogy a tévés oldalán találta meg a boldogságot. Azonban mégiscsak fontos momentum a fia­talok életében az első találkozó a szülőkkel. Ez már komoly párkapcsolat, amelyre úgy tűnik, Shane anyukája is áldását adta.

Az is sokatmondó, hogy az amerikaiaknál nemzeti, egyben családi ünnepnek számító hálaadást is együtt töltötték Cheryl Ann-nel. A szerelmesek az Instagramon megosztott, 24 óráig látható videókon ugyan Zsófi és Shane egymásról továbbra sem mutatott felvételeket, a közös vacsoráról, amely a edző állítása szerint részben édesanyja műve, igen.

Indirekt/Blikk