KezdőlapCímlapParkolás közben okozott balesetet Medveczky Ilona

Parkolás közben okozott balesetet Medveczky Ilona

Medveczky Ilona a Szent Lukács gyógyfürdőnél okozott balesetet parkolás közben. A díva tudta, hogy hibázott, üzenetet hagyott a másik autósnak, aki jelentkezett is, de ahelyett, hogy balhézott volna még ő vigasztalta az elkeseredett Ilonát.

A Bors megkereste a művésznőt, aki meglepődött azon, hogy ők értesültek az esetről. Egy járókelőtől kapták az információt, aki épp látta, amikor Ilona cetlit helyezett a sértett fél szélvédőjére.

Van egy Fiat Punto kicsi kocsim, ami cirka tizenkilenc éves, beálltam az erre a célra kijelölt helyre. Egy borzasztó hosszú gépjármű állt mellém, ami miatt egyszerűen nem tudtam kikanyarodni. Én már szinte az egész világot végig vezettem, és úgy gondolom, megfelelő rutint szereztem. Ahhoz, hogy el tudjam hagyni a helyszínt, hiába próbáltam előre-hátra piciket irányítani az autót, százszor is megpróbáltam kiállni, de sajnos nem sikerült sérülés nélkül. Annyira lassú mozdulatokkal csináltam, hogy nem is vettem észre, közben nekimentem a másik oldalon parkoló autónak. Nem túlzok, de csak 1-2 milliméter vastagságban, nagyjából 15 centiméteren meghúztam egy szép nagy fekete autót – mesélte Ilona a Borsnak.

A színésznő lelkiismerete azt diktálta, hogy azonnal tollat és papírt ragadjon és meghagyja elérhetőségét a másik sofőrnek, sokan egyszerűen tovább hajtanának, de Ilona nem tette.

„A legnagyobb erényem, az igazságszeretetem. A becsületem mindennél fontosabb!” – jelentette ki a művésznő.

Ilona elárulta, hogy felkereste az autó tulajdonosa, de nem balhézott vele, sőt még vigasztalni is próbálta.

„Biztos, hogy nem tudtam volna nyugodtan aludni, ha nem hagyok üzenetet. Hálámból felajánlottam, hogy meghívom egy üveg pezsgőre, és koccintsuk, kínomban azt sem tudtam, mit csinálok, nem is emlékszem, mit válaszolt a férfi. Nagyon kedvesen fogadta, mert Művésznőnek szólított meg, amitől egyből elájultam.” – vallotta be érzéseit Ilona.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy ennyi idősen is képes körültekintően autót vezetni, Ilona azonban nagyon fiatalos, rengeteget mozog, karban tartja magát.