KezdőlapCímlapŐk nyertek idén Fonogram-díjat - Majka is köztük van

Ők nyertek idén Fonogram-díjat – Majka is köztük van

Huszadik alkalommal adták át a Fonogram – Magyar Zenei Díjakat. A Fonogram-nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazást.

Szakmai elismerésben részesült a hazai klasszikus pop-rock kategóriában a – többek között Tátrai Tibor által alapított – ‘godfather.’ zenekar. A magyar modern pop-rock mezőnyben a Margaret Island győzedelmeskedett, az alternatív/indie-rock kategóriában a Platon Karataev, a hard rock/metal jelöltek közül a Depresszió zenekar lett a legjobb. Az elektronikus zenei produkciók közül Caramel x Willcox kapott elismerést.

Ritka, de nem példa nélküli a Fonogram-zsűri munkája során a szavazategyenlőség. 2023-ban holtverseny alakult ki a hazai rap/hip-hop kategóriában, így Beton.Hofi „PLAYBÁNIA” című albumát, illetve Majka és Molnár Tamás „Azt beszélik a városban” című közös dalát egyaránt szakmai díjjal jutalmazták.

A speciális zenei kategóriákban elismerést kapott idén László Attila, Peter Srámek (A Király film zenéje), a Hot Jazz Band, a Subtones és Cserepes Károly.

A 2022-es év felfedezettje a Valkusz Milán és Marics Peti alkotta ValMar, míg az év hangfelvétele kategóriában közönségszavazás során a 4S Street „Mesélek a bornak” című dalára voksoltak a legtöbben.

A Fonogram – Magyar Zenei Díj nemzetközi kategóriáiban ők lettek a legjobbak: Bruce Springsteen, Ava Max, Tears For Fears, David Guetta, Kendrick Lamar, Ghost.

A 2023-as életműdíjak bejelentésére május 5-én, pénteken kerül sor.