KezdőlapCímlapNem folytatják a műsorát, így otthagyja az ATV-t Jakupcsek Gabriella

Nem folytatják a műsorát, így otthagyja az ATV-t Jakupcsek Gabriella

Négy év után távozik az ATV-től Jakupcsek Gabriella, aki először a Jakupcsek Plusz című, emberi történetekkel foglalkozó talkshow-val, majd annak szüneteltetése után a Jakupcsek Night nevű műsorával jelentkezett rendszeresen a csa­tornán.

Hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb tévése a Blikk információi szerint közös megegyezéssel távozott, mert ősztől nem folytatják a műsorait.

– Négy sikeres közös év után úgy döntöttünk, hogy ősszel nem készítünk új adásokat Jakupcsek Gabriella eddigi műsoraiból. A közérzeti talkshow műfajt, amit ő képvisel, pihentetni szeretnénk, mivel csökkenő nézettséget hozott – mondta a Blikknek Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, megjegyezve, hogy a Jakupcsek Plusz eddigi adásainak ismétlése továbbra is látható lesz az ATV Spirit csatornán.

A Jakupcsek Plusz című műsor komoly szakmai elismertségnek örvendett, 2020-ban és 2021-ben is a legjobb talkshow kategóriában jelölték a Televíziós Újságírók Díjára, ezért is meglepő, hogy egy ilyen presztízsű produkció nem folytatódhat.

Jakupcsek Gabriella ugyanakkor nem búcsúzik rossz szájízzel a csator­nától, mert hisz abban, hogy az ilyen típusú műsorokra mindig szükség lesz, amelyben az emberek nemcsak hírként szerepelnek, hanem elmondhatják a történetüket.

– Valóban, mostantól szabadúszó leszek – sóhajtott Jakupcsek, aki nyitott az új dolgokra.

– Szerintem egy ilyen közérzeti talkshow komoly értéket képviselhet, sőt, helye is van a magyar televíziózásban, így a csapatom és én bármikor készen állunk egy ilyen típusú műsor folytatására, mert elképesztő mennyiségű történet van a tarsolyunkban. Valóban remek négy év volt, közös siker, szívügyem volt ez a műsor, de most nyitott vagyok arra, hogy máshogyan folytassam – tette hozzá a tévés.

Indirekt/Blikk