KezdőlapCímlapNehéz gyerekkoráról vallott Kollányi Zsuzsi

Nehéz gyerekkoráról vallott Kollányi Zsuzsi

Kollányi Zsuzsi mindössze tizenkét éves volt, amikor az édesapja hátrahagyta a családot, majd tizennyolc éves korában az édesanyja is úgy döntött, hogy inkább a saját életére akar koncentrálni, így ő is eltávolodott a gyermekeitől. Az énekesnő nehéz helyzetbe került, egyedül maradt a nála három évvel fiatalabb öccsével, ráadásul a szakmai siker is későn érkezett az életébe.

– Nekem az anyukámmal nagyon sok csörtém volt, valószínűleg azért nem foglalkoztam magammal, mert vele foglalkoztam. Volt, hogy üvöltöttem vele, máskor sírtam vagy könyörögtem, vagy előfordult, hogy negligáltam. Még olyan is volt, hogy vele ittam. Azt gondolom, az az édesanya tud lelkileg egészséges gyereket nevelni, aki önmaga lelkileg egészséges. És egy nő nem lesz attól lelkileg egészséges, ha meg kell feledkeznie önmagáról, mint individuumról. Beleértve azt, hogy milyen kreatív gondolatai voltak korábban, milyennek szerette a testét korábban, hogyan szeretett öltözködni a gyermekei születése előtt, milyen hobbijai voltak, mit szeretett előtte csinálni – mesélte az énekesnő a Nofilter című műsorban.