KezdőlapCímlapNégy év után pont kerülhet az Omega dallopási ügyének végére

Négy év után pont kerülhet az Omega dallopási ügyének végére

Négy év után lassan pont kerülhet az Omega dallopási ügyének végére.

A legendás zenekar 1972-es slágere, az Addig élj című szerzemény angol verziója a Hulu által gyártott sci-fi sorozat, a Future Man főcímdalaként csendült fel, ám mint kiderült, az amerikai produkciónak az együttes erre nem adott engedélyt. Most végre előrelépés történt az ügyben, ugyanis az Omega Kossuth-díjas gitárosa, Molnár György – becenevén Elefánt – beszerezte azokat az okmányokat amelyek bizonyítják, hogy a dal az ő és a tavaly decemberben elhunyt Kóbor János szerzeménye

– Nem volt egyszerű utánamenni a dolgoknak, de másfél hónap kemény munka után egy szerzői és jogvédő iroda kiállított egy angol nyelvű igazoló okmányt, úgynevezett certifikációt amely alátámasztja, hogy a dal a miénk – kezdte lapunknak Elefánt. – Ezt el is küldtem már a Hulunak, amely cég a sorozatot gyártja. Van egy kint élő barátom, ő segít intézni ezeket az ügyeket. Egyelőre nem reagáltak, biztos, hogy hosszú macera lesz, mire rendeződik a helyzet, de nem akarom annyiban hagyni. Nem a pénzről szól az egész, bár ha azt veszem, minimum 500 dollárt, azaz nagyjából 160 ezer forintot fizetnek az első alkalomért, amikor lejátsszák a sorozat elején a dalt, utána pedig már kevesebbet, de rendszeresen utalnak. Valaki ezt az összeget felvette, tehát jogtalanul szerzett hasznot a dalunkból. Ki fogom deríteni, ki volt az!

Elefánt tudja, hogy a jogi vita, a pereskedés sokáig eltarthat, ám mint mondja, ez elvi kérdés számára. A két évadot és összesen 26 részt megélt sorozat mára lekerült a képernyőről, de ez szerinte mit sem változtat azon, hogy valaki visszaélt az előadók nevével és tulajdonával.

– Nagyon bánt, hogy ellopják a dalainkat. Az elején nem érdekelt minket az egész, még az sem feltétlenül, hogy egy árva cent sem érkezik a tengerentúlról a szám után. Most, hogy Mecky már nincs, egyedül kell harcolnom, pedig ő nagyon tudott! Szép csendesen, hátulról végzett aknamunkát, és bár jó lenne, ha itt lenne, egyedül könnyebb harcolni, mert nem kell senkivel egyeztetni, gyorsabban lehet reagálni. Persze, ez a presztízsről és a kurázsiról szól, és már nem csak a sajátomért, hanem a barátomért is harcolok – fogalmazott a gitáros.

Elefánt elmondta, hogy a dal azért is különösen fontos számára, mert kedves emlékek fűzik hozzá.

– 1972-ben Angliába mentem, ott vettem meg az első keverőnket – emlékezett vissza. – Az nagy szó volt akkoriban, azzal készült az Addig élj is. A zenekar életében ez egy fontos mérföldkő volt.