KezdőlapCímlapMi történhetett: Cserhalmi Györgynek nem adtak gyémántdiplomát

Mi történhetett: Cserhalmi Györgynek nem adtak gyémántdiplomát

Aranydiplomát vehettek át az 1971-be végeztt hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Az intézmény a múlt hét csütörtökén jutalmazta az idén ötven éve diplomázó művészeket. Ám nem minden egykori diák kapott meghívót az eseményre: Cserhalmi György ezért nem volt jelen az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott ünnepélyes átadón.

Míg Maros Gábor, a színészosztály akkori tanulója kézbe vehette a diplomát, addig több volt osztálytársa sem volt jelen. Például Hámori Ildikó, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes és Kiváló művész sem. Lapunk úgy tudja, a színésznő kapott meghívót, de egy utazás miatt nem tudott részt venni az átadón. Cserhalmi György viszont azt állítja, nem értesítették az egyetem évnyitójával egybekötött ceremóniáról.

– Én nem kaptam semmilyen levelet vagy meghívót. Se postai úton, se máshogy nem kerestek meg – mondta a Blikknek a színész.

Vajon mi lehet ennek az oka? Előfordulhat, hogy a meghívó keveredett el, ahogyan az is, hogy rossz címre postázták. Ám nem kizárt, hogy az okokat máshol kell keresni. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, Érdemes művész korábban nyíltan állt ki az ellen, hogy az SZFE-t alapítványi működésű intézménnyé szervezzék át, s bírálta az egyetem új vezetését. Szeptember elején a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, székfoglaló beszédében pedig kiállt a korábbi Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett, ahol elmondása szerint „okos, értékes, érzéki, európai” oktatás zajlott, valamint cáfolta, hogy az egyetemen nem hazafiakat, honfiúkat és honleányokat képeztek. Vajon ennek következménye, hogy nem kapott aranydiplomát a egykori alma materétől?

– Nem tudom… Talán nem is érdemes a kérdésben tapogatózni vagy az okokra tippelni. Ez van… – nevetett fel keserűen a színművész.

Maros Gábornak is feltűnt a régi évfolyamtárs hiánya, így érdeklődött az oka felől.

– Nem tudom, mi történhetett. Azt mondták nekem, küldtek meghívót Gyurinak – mondta az operaénekes a diplomaosztó után a Blikknek.

Természetesen a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is megkerestük az ügyben, de kérdéseinkre többszöri megkeresés után sem kaptunk választ.

A színész jó pár éve Kékkúton él, a csendes balatoni kistelepülés a szíve csücske. Többek közt a csönd és a béke miatt döntött úgy, hogy oda költözik. Maga végzi a kerti munkát, amely kikapcsolja és jó erőben tartja, valamint mindennap legalább három órát ír. Memoárjáért több kiadó is jelentkezett már, de Cserhalmi egyelőre nem tervezi, hogy megjelenteti az írásait.

Indirekt/Blikk