KezdőlapCímlapMi történhetett: az összes szerepét visszaadta Szerednyey Béla

Mi történhetett: az összes szerepét visszaadta Szerednyey Béla

Szerednyey Béla leadta a szerepeit a Madáchban, most négy különböző színházban játszik.

Szerednyey Béla úgy gondolja, itt az ideje az egyedüllétnek, elmondása szerint ugyanis most jobban vágyik az elvonulásra, mint a társasági életre. Ám a színház világáról így sem mond le, bár nemrég történtek változások az életében.

– Lévén, hogy az én koromban már meg vannak számlálva az ember nyarai, telei, ezért a szabadságra! Arra, hogy szabadon választhassak, a magam ura lehessek, és ne a katonaságban érezzem magam – nyilatkozta Szerednyey a Story Magazinnak arra a kérdésre, hogy most mire vágyik.

Szerednyey Bélának ugyanis az egyik sikerdarabját a kora miatt kellett visszaadnia a Madách Színházban, amely igencsak sértette az önérzetét. Annyira, hogy az összes többi darabját visszaadta.

– Pontosabban az angol jogtulajdonosok felszólítottak, hogy hagyjam el az egyik sikerdarabot, mert kicsúsztam az előírt korhatárból. Legalábbis a vezetés ezt kommunikálta felém. Erre én az összes szerepemet leadtam, mert sértette az önérzetemet, és nem akartam megvárni, hogy mindegyikből kirakjanak – árulta el a színész.

Most négy színházban játszik egyszerre, s úgy érzi, bőven van teendője, noha lezárult egy fejezet az életében.