KezdőlapCímlapMegvolt a lánykérés, most mégis szakított kedvesével Nagy Sanyi

Megvolt a lánykérés, most mégis szakított kedvesével Nagy Sanyi

Két héttel ezelőtt Nagy Sándor az ATV-nek arról nyilatkozott, szeretne már gyereket. Úgy fogalmazott, a gyermekáldás már benne van élete paklijában. A párkapcsolata akkor még látszólag rendben volt, ehhez képest most az a hír érkezett, hogy a páros nemrég szakított.

A művész a Hot magazinnak mesélte el, mi történt, miért adták fel a látszólag békésnek tűnő kapcsolatot a párjával, akivel kicsivel több mint egy éve voltak együtt.

Nagy Sándor az interjúban azt mondta, már néhány hónapja megtörtént a különválás:

– Együtt éltünk, közös terveink voltak, de végül nem úgy alakultak a dolgaink. Nincs speciális oka a szakításnak; persze, lehet, hogy benne volt a sok utazásom, elfoglaltságom, de nem nevezném fő tényezőnek. Valóban más volt a bioritmusunk, ő építészmérnök, azaz civil, de ez nem okozott problémát kezdetben. Korábban versenytáncolt, így a művészet mellett a művészek élete sem volt idegen a számára. (…) Közös megegyezéssel váltunk el – mesélte Nagy Sándor.

Azt is elárulta, nem gubózik be, nyitott az új kapcsolatra:

– Sok emberrel találkozom a mindennapokban, de rengeteg a munkám, így nem unatkozom a hétköznapokban. Az ‘agglegény’ címkét talán azért ragasztották rám, mert ezelőtt bő négy évig egyedül éltem, de azt megelőzően négy hosszabb párkapcsolatom volt. Ennyi idősen nem erölködöm, és nem mások véleménye befolyásolja majd a döntéseimet – jelentette ki a párválasztással és párkereséssel kapcsolatban a színész.