KezdőlapCímlapMég a közeli barátai előtt is titkolta súlyos betegségét Kandech Evelyne

Még a közeli barátai előtt is titkolta súlyos betegségét Kandech Evelyne

Életvidám, humoros, olykor mégis melankolikus művészléleknek ismerték barátai Kandech Evelyne-t, aki a múlt héten tragikusan fiatalon, mindössze 37 évesen hunyt el hosszan tartó betegség után. Az egykori megasztáros még akkor is hitt a gyógyulásban, amikor a lába alól már kicsúszott a talaj.

Több mint egy éve kezdődött Kandech Evelyne, a Megasztár első szériájában megismert énekesnő harca a rákkal. Sokáig úgy tűnt, vitalitásával és optimizmusával legyűri majd a kórt, bátran csinálta végig a kemoterápiás kezeléseket, amelyek után a haját ugyan elveszítette, életkedvét azonban még akkor sem.

– Kicsit bagatellizálta a betegségét, de az orvosok is biztatták, hogy fiatal szervezet, legyőzi a rákot. Ő is bizakodó volt, sokszor mondta, hogy nem lesz baj, ki fog jönni belőle. Sajnos, végül nem így lett, és a betegség győzött – mondta a Blikknek szomorúan Evelyne barátja, Irén.

A Blikk úgy tudja, az énekesnő tüdőrákkal küzdött, a betegséget tavaly diagnosztizálták nála, de Evelyne számára az elmúlt év nem csak ezért volt különösen nehéz.

– Egy étteremben dolgozott pincérnőként, és fel is lépett ott időnként. Volt egy jazztriója, kifinomult amerikai dzsesszt játszottak, Evelyne pedig gyönyörűen énekelt. Ez volt az élete, az éneklés, ám a Covid ellehetlenítette őt is. Azok közé a zenészek közé tartozott, akik minden bevételi forrásukat elveszítették, neki pedig nem volt tartaléka. Ráadásul épp akkor ért véget egy kapcsolata, így már semmi sem kötötte Budapesthez, ezért hazaköltözött Pécsre, az édesanyja lakásába – tette hozzá a barátnő.

Indirekt/Blikk