KezdőlapCímlapMarsi Anikó már össze is költözött az új párjával

Marsi Anikó már össze is költözött az új párjával

Egyre nagyobb a szerelem Marsi Anikó és új párja, Gábor között. A műsorvezetőnő mégsem tartja fontosnak, hogy elváljon a férjétől.

A családhoz közel álló barátok lapunknak elmesélték, hogy a szerelmesek idejük legnagyobb részét együtt töltik, sőt, olyan, mintha már össze is költöztek volna. Alakul és szépen fejlődik a kapcsolatuk, amely nyár óta szintet is lépett. Nem meglepő, hogy a csinos tévés szinte sugárzik a boldogságtól.

– Amikor csak tehetik, együtt vannak, Gábor nagyon sokat van Anikónál, gyakran alszik nála, illetve minden szabadidejüket együtt töltik. Közösen járnak bevásárolni, futni, de sokat vannak együtt Anikó fiaival is. Ennek ellenére azért valódi összeköltözésről még nem beszélnek, pedig többet vannak együtt, mint külön, és Gábor több cuccát is otthagyta már Anikó házában – mondta a Blikk informátora.

Június elején, tizenhat évnyi házasság után különköltözött Marsi Anikó és Palik László. Nem sokkal később pedig arra is fény derült, hogy a Tények műsorvezetőjének életében új szerelem van kialakulóban. Az új párja Gábor, aki Szulák Andrea gyermekének az édesapja, de Agócs Judit színésznőtől is van egy gyermeke.

A szerelmesek azóta megerősítették lapunknak is kapcsolatukat, s egy közös fényképet küldtek, de nyilatkozni akkor nem akartak.

A Blikk most ismét megkereste Marsi Anikót, aki szűkszavúan elmondta, hogy valóban egyre többet jelent neki Gábor.

– Nagyon boldog vagyok! Szeretjük egymást! – nyilatkozta a Blikk kérdésére Anikó, arra azonban nem akart válaszolni, beadták-e már a férjével, Palik Lászlóval a válókeresetet.

A családhoz közel álló egyik barát szerint ez még nem történt meg. A Tények és az ­Exatlon műsorvezetői hivatalosan még mindig házasok, de már külön tervezik a jövőjüket.

– Anikónak egyáltalán nem fontos a hivatalos papír, emiatt nem is sürgetik a válást. Lacival megegyeztek már a legfontosabb dolgokban. A fiaikat a legnagyobb egyetértésben, közösen nevelik, akik hol Anikónál, hol Lacinál vannak – mondta a család egyik közeli barátja.

Indirekt/Blikk