KezdőlapCímlapMajka elmondta, mit tud Curtis hirtelen visszavonulásáról

Majka elmondta, mit tud Curtis hirtelen visszavonulásáról

Rejtélyes üzenetet tett közzé a közösségi oldalán Curtis: egy kis időre visszavonul.

A rapper – saját bevallása szerint – teljesen kimerült, ráadásul rengeteg gonddal-bajjal kellett mostanában szembesülnie, ezért lemondja a koncertjeit, idén már nem lép színpadra. A Blikk megtudta, Majkával egészen jövő áprilisig szüneteltetik a közös munkát.

„Ez az év megint egy száguldás volt számomra. Rettenetesen elfáradtam, emellett a nyakamba vettem a világ összes gondját… Teljesen lemerültem testileg és lelkileg is. Az idei évre lekötött Curtis bulikat felfüggesztem, egy-két tévés szereplést kivéve, és eltűnök határozatlan időre a színpadról” – osztotta meg a döntését a követőivel Széki Attila, azaz Curtis.

Vajon mi állhat a hirtelen visszavonulás hátterében? Curtis így indokolta a dolgot:

„A magánéletemben is volt rengeteg csatám a közelmúltban, amit ugyancsak nehezen tudok feldolgozni, de szerencsére a párom, a kisfiam és pár jó barátom sokat segítenek” – írta a rapper, aki a Majkával közös swing-turnén sem vesz részt: mint kiderült azért, mert a turné meg sem valósul.

– Nekünk áprilisig nem lesz Curtisszel közös koncertünk – erősítette meg a Blikknek Majka a hírt, majd hozzátette, lemondani nem kellett semmit. – A hatállomásos Majka&Curtis Swing turné ugyan a Facebookon még szerepel, de azt már korábban lemondtuk. Mivel jelenleg fogalmunk sincs, miként alakul a járvány, nem mertük vállalni a kockázatot – árulta el a Blikknek Majka, aki arról nem tudott mint mondani, mi áll barátja visszavonulása mögött. Azt azonban kérdésünkre megerősítette, hogy minden rendben van köztük, továbbra is támogatja Curtist.

Indirekt/Blikk