A titok… és ami mögötte van. Jövőre lesz negyven esztendeje, hogy elhunyt Máté Péter, generációk kedvenc énekese.
A melankólia királya, aki búgó hangjával olykor táncra perdítette a hallgatóit. Mindössze 37 esztendőt kapott a sorstól… sűrű, élményekkel, sikerekkel, mámorító pillanatokkal teli 37 esztendőt. Talán túl sűrűt is. Kortársai, barátai beszéltek úgy róla, mint aki nap mint nap a két végén égette a gyertyát. S mellé a cigarettát is. Halála megdöbbentette a közvéleményt, s azóta megannyi variáció látott napvilágot a tragédiával kapcsolatban. Amit most Poór Péter mondott, az megint csak felkavarhatja az emlékeket, akárcsak mindazokat akik szerették Máté Pétert. Az énekest, aki éppen ma, február 4-én lenne 76 esztendős.
Hódmezővásárhelyen talán még minden rendben volt. Sőt, másnap Mindszenten is úgy tűnt, hogy az élet szép… és örökké tart. Langyos nyár végi idő volt, a szeptember még megsimogatta az emberek arcát, s Máté Péter is úgy énekelt a két településen, hogy a nézők felállva tapsolták. Ezek voltak az utolsó fellépései. Másnap, letudva a két koncertet, hosszú-hosszú útra indult a végtelen felé.
– Engem Pálfi Péter hívott zaklatott hangon, feldúlt állapotban, hogy meghalt Máté Péter. Hogy elment a barátunk. Mi hárman – Pálfi, Máté és én – hónapokon keresztül jártuk az országot, s közösen egy műsorban léptünk fel. „A három Péter” – így hirdettek bennünket, s bevallom, volt bennem némi félelem, hogy így nem lesz kíváncsi ránk a közönség. Három férfi, sehol egy csinos énekesnő. De tévedtem. Óriási sikerünk volt mindenhol. Mi valóban barátok voltunk, nem csak pályatársak. Kevesen tudják, hogy Máté Péter az utolsó két dalt az életében nekem írta. Megbeszéltük, hogy nagylemezt készítek, és ő zenésztársként, alkotóművészként segít ebben. Két nóta készült el, a többire már nem maradt idő. Nem maradt, mert a barátom valami fatális szerencsétlenség következtében meghalt. Olvastam megannyi visszaemlékezést állítólagos szívbetegségéről, ilyen-olyan egészségi problémáiról, de én tudom, hogy makk egészséges volt. A halálát – megdöbbentő ezt kimondani ennyi év távlatából is – háztartási baleset okozta. Erről és a részletekről kegyeleti okokból nem szeretnék többet mondani.
Poór Péter érzelemdús mondataiból tökéletesen érződött, milyen közel álltak ők ketten egymáshoz. Egy korosztály – ő 78, Máté Péter pedig most lenne 76 esztendős. A ma is aktív táncdalénekes elragadtatással mondta el azt is, hogy elhunyt barátja zseniális zongorista és utánozhatatlan előadóművész volt.
De ugyanígy emlékszik Máté Péterre az a Karda Beáta is, aki talán a legtöbb időt töltötte együtt a tragikusan elhunyt kollégával, mivel csaknem szomszédok voltak.
– Apám is zenész volt, csodálattal hallgattam, amikor otthon zongorázott – mesélte Karda Bea. – Máté Péter szemben lakott velünk, és szinte minden nap átjött hozzánk. Itt van előttem, ahogy leül apu zongorájához, és csak játszik, játszik önfeledten, varázslatos, új dallamokat futtatva. Büszkén mondhatom, hogy az egyik nagy slágerét, a „Zene nélkül mit érek én?” címűt apu zongoráján játszotta először, mintegy nekem felajánlva, hogy énekeljem el. Aztán végül az ő száma maradt, s a mai napig rajongásig szereti a közönség. Rendszeresen jártunk együtt koncertezni. Sokszor a Déryné presszóba jött értünk autó, s indultunk vidékre. Máskor az egész nyarat Füreden, a Balatonnál töltöttük, s ott szórakoztattuk a közönséget. Máté Péter különleges, visszafogott ember volt, akit igazából csak a zongora és zene érdekelt. Közel álltunk egymáshoz, s bevallom, olykor eljátszom a gondolattal, mennyire boldoggá tenne, ha a róla elnevezett díj az én életművemet is gazdagíthatná. A síron túlról is összetartozhatnánk…
Indirekt/Blikk
