KezdőlapCímlapLebénult a fél arca a TV2 sztárjának

Lebénult a fél arca a TV2 sztárjának

Aggódnak a rajongók, hetek óta nem javul Sydney van den Bosch állapota, kiderült: átmenetileg a fél arca lebénult és lassan három hete alig tud kikelni az ágyból.

A Szerencsekerék háziasszonya szeptember elején esett át egy fül-orr-gégészeti műtéten, egy polipot kellett eltávolítani az arcüregéből, a pár napos lábadozás azonban elhúzódott, közösségi oldalán árulta el, hogy nagyobb a baj. A Blikknek most elmondta a szépség, mi is történt.

– Sajnos, a beavatkozás néhány arcideget is érintett, ezáltal a gyulladás is nagyobb mértékű, illetve a gyógyulás is hosszabb lefolyású. Nem éppen fájdalommentes, ráadásul az érintett terület ideiglenesen érzéketlenné vált, ami némileg a beszédemet, valamint az étkezést is megnehezíti számomra – részletezte az okokat a Blikknek Sydney van den Bosch, aki reméli, hogy a kezelés hamarosan hat majd.

– A rendszeres kontroll mellett, megfelelő gyulladáscsökkentőkkel és pihenéssel igyekszem átvészelni ezt az időszakot – tette hozzá a modell, aki a kényszerpihenőt megpróbálja azzal tölteni, hogy sokat olvas és megnézi azokat a filmeket és sorozatokat, amelyekre nem volt ideje az elmúlt hónapok rohanós mindennapjaiban.

Az elmúlt egy év egy valódi érzelmi hullámvasút volt Sydney van den Bosch számára. Rögtön az év elejét kórházban töltötte, miután a 2020-as év utolsó napjaiban el kellett távolítani két daganatot a méhnyakáról. Ezek után februárban kiderült, férje, Egerszegi Tamás futballista vidékre igazolása után újabb távkapcsolati hónapok várnak rá. Mindeközben édesapját is nélkülöznie kellett. Hiszen a szeretett férfit a család a koronavírus-járvány elől egy spanyol kis faluban, a nővérénél „bújtatta el”, így akarták megóvni a tömegtől, végül csak egy év után nyár végén sikerült találkozniuk újra. Júniusban ráadásul hatalmas szerencsével úszott meg egy komoly közlekedése balesetet is. Aztán végre kezdett helyreállni a rend, szerelme újra Budapestre szerződött, a modell pedig a Szerencsekerék háziasszony lett, ám a mostani műtét és az adódó komplikációk ismét okoztak némi fennforgást. Főleg, hogy az utóbbi idők történései miatt egy évvel elhalasztotta az egyetemi tanulmányait is.

– Májusban, ha törik, ha szakad, megyek emelt szintű érettségizni, 2022-ben pedig már tényleg újult erővel, makkegészségesen egyetemista leszek! – ígérte.

Indirekt/Blikk