KezdőlapCímlapKinek van 1,3 milliárdja? Vajna Timi ennyiért árulja a II. kerületi otthonát

Kinek van 1,3 milliárdja? Vajna Timi ennyiért árulja a II. kerületi otthonát

Úgy tűnik, tényleg Amerikában képzeli el a jövőjét Vajna Tímea. Az örökösnő ugyanis árulni kezdte azt a II. kerületi luxusvilláját, amit 2020-ban azért vásárolt, hogy jövőbeli családjával itt kezdjen új életet. Ám Andy Vajna özvegye közben a tengerentúlon telepedett le, ott is vásárolt egy fényűző otthont, megszerezte az állampolgárságot, jelenleg pedig egyedülálló. Így jobbnak látta, ha megszabadul a budapesti ingatlantól, amit 1,3 milliárd forintért árul.

Sokan azt hitték, Timi a 2019-ben elhunyt Andy Vajnával közös otthonukat árulja. Az özvegy azonban elárulta, ez nem az az ingatlan, amiben a férjével együtt éltek.

– Nem itt laktam Andyvel. Magamnak és a jövőbeli családomnak vettem ezt a gyönyörű, modern házat 2020-ban a II. kerületben, de mivel Amerikában töltöm az év nagy részét, nem akarom tovább fenntartani. Körülbelül háromszor aludtam benne tíz napot, szóval teljesen új – írta 24 órán át elérhető Instagram-történetében az örökösnő, aki néhány fotót is mutatott az impozáns házról, illetve megadta annak az ingatlanirodának és értékesítőnek a nevét, aki az eladással foglalkozik.

A hirdetést meg is találtuk az iroda oldalán, amely szerint az 1262 négyzetméteres telek és a rajta lévő, 403 négyzetméteres ház irányára 1,3 milliárd forint. Bár elsőre soknak tűnhet, információink szerint alig egy nap alatt már több érdeklődő is jelentkezett az irodánál, néhányuk meg is tekintette a házat, sőt, már konkrét ajánlat is érkezett.

A II. kerület kiemelt, Vérhalom részén lévő, modern stílusban épült, háromszintes luxusvilla csodálatos panorámával rendelkezik. Az okosotthon rendszerrel felszerelt házban 4 hálószoba, 2 gardrób, 3 fürdőszoba, hatalmas nappali, konyha és hozzá tartozó ebédlő, valamint dolgozószoba és tágas garázs található. A belső dízájn modern, letisztult és elegáns, a sok ablaknak köszönhetően pedig világos is. Az alapvetően fehér és világos színeket több helyen megtöri a márvány és faburkolatok. Timi számára 2020-ban ez villa igazi álomotthon volt.

– Miután elvesztette a férjét, úgy gondolta ebben a házban új életet kezdhet majd. Vágyott arra, hogy találjon még egy olyan társat, akivel családot alapíthatnak, s erre a célra tökéletesnek bizonyult ez az ingatlan. Ám úgy alakult, hogy végül Amerikában telepedett le, ahol szintén vett egy hasonló villát. Nem akar visszaköltözni Magyarországra, családja sincs még, ezért jobbnak látja, ha eladja az ingatlant, nincs értelme fenntartania – mesélte lapunknak az informátor.

Az általunk megkérdezett ingatlanszakértő szerint bár elsőre soknak tűnhet az 1,3 milliárd forintos irányár, valójában nem irreális az összeg.

– Az ingatlan a II. kerület kiemelt részén helyezkedik el, ezen a környéken abszolút nem túlzott ennyit kérni egy ilyen kaliberű ingatlanért. Az áron sokat dob a helyen kívül a minőségi berendezés, a luxus jelző, illetve az, hogy alig volt használva. Valószínűleg a tulajdonos sem vehette sokkal olcsóbban – magyarázta Balogh László, az ingatlan.hu vezető elemzője. – Az, hogy egy ismert hölgyé volt, biztosíték a minőségre, továbbá arra, hogy nagyobb közegekhez jut majd el a hirdetés. Ezek alapján nem lesz szüksége arra, hogy sokat engedjen az árából.