KezdőlapCímlapKiderült: ezt a munkát végzi Aurelio a börtönben

Kiderült: ezt a munkát végzi Aurelio a börtönben

Hasznosan tölti az idejét a rácsok mögött, emellett a rabtársaival is jól kijön Aurelio, akinek egyedül a szerelme hiánya nehezíti meg a napjait. Több hír is szárnyra kapott a volt valóságshow-nyertesről, aki kis híján fél éve vonult be a börtönbe. Ügyvédje most pontot tett a találgatások végére.

Caversaccio Aureliótól 2017 őszén egy szórakozóhelyen közel 200 ezer forintot lopott el egy ismerőse. A vád szerint a ValóVilág egykori győztese több barátjával együtt elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezze tőle az elvett összeget. Ezért és egy korábbi kábítószeres ügyéért a hírességet összesen három év, öt hónap szabadságvesztésre ítélték, amit februárban kezdett letölteni.

Azóta számos hír terjedt róla, így az ügyvédje, dr. Galgóczi Zoltán most tiszta vizet öntött a pohárba.

– Az eltelt közel hat hónapban Aurelio tökéletesen beilleszkedett a büntetés-végrehajtás rendszerébe. A kapcsolatai mind az intézményrendszerrel, mind pedig a rabtársakkal abszolút rendezettek. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem kivételeznek vele, mint ahogyan azt egyes sajtóhíradások korábban megfogalmazták – tisztázta az ügyvéd, majd kitért arra is, mivel tölti a mindennapjait Aurelio. – A körülményeivel elégedett, külön örömére szolgál, hogy munkát kapott, ami által hasznossá teheti magát, és az idő is könnyebben múlik. Oktatással kapcsolatos szemléltető eszközöket raknak össze. Mindemellett edz, sokat olvas, illetőleg a könyvét írja, ami elég előrehaladott stádiumban van már.

A börtönben eltöltött idő alatt Aureliónak bőven volt lehetősége végiggondolni a történteket, illetve levonni azokból a tanulságokat.

– A megváltozott életkörülményei számtalan új tapasztalattal és felismeréssel jártak, többek között egyértelmű lett számára, hogy kik azok, akikre számíthat, és kik okoztak csalódást neki. A legnehezebb számára az, hogy rettenetesen hiányzik neki a szerelme, Edit – mondta az ügyvéd, hozzátéve, Edit – aki közel egy éve a bajba jutott valóságshow-hős párja – nemcsak a börtönbe vonulásig támogatta kedvesét, hanem továbbra is kitart mellette.

Aurelio a legjobb barátjának Pumped Gabót tekinti, akivel információink szerint az utóbbi hónapokban keveset tudott beszélni, ettől függetlenül sokat gondol rá.

– Kapcsolattartói nyilatkozatot küldött ki Pumped Gabónak, akit igaz barátjának tekint. Várja a vele való találkozást – mesélte az ügyvéd.

Indirekt/Blikk