KezdőlapCímlapKibékültek: újra együtt L.L. Junior és a felesége

Kibékültek: újra együtt L.L. Junior és a felesége

Győzött a szerelem! Ugyan voltak nehezebb időszakaik, de sikeresen haladnak a házasságuk megmentésével, végre kibékült egymással L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga.

Bár a zenész felesége a nyáron elköltözött közös kislányukkal, Lili babával, és egyelőre nem bútoroztak újra össze, most a Blikknek elárulta, egy párt alkotnak és a karácsonyt együtt töltik férjével.

– Azt gondolom, egyértelmű, ha egy pár terápiára jár, akkor próbálja megmenteni a kapcsolatát. Mi Lacival együtt vagyunk, egy párt alkotunk. Én a felesége vagyok, és attól, mert most éppen nem élünk együtt, egyikünk sem megy jobbra vagy balra. Amíg szeretjük egymást, mi egy házaspár vagyunk – kezdte a Blikknek Kinga.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kinga augusztusban döntött úgy, hogy kislányával együtt elköltözik a zenésztől. A hír mindenkit megdöbbentett, ugyanis szinte semmi jele nem volt annak, hogy a pár életében probléma lenne, ám később kiderült, hogy voltak hullámvölgyek a házasságukban. Nem sokkal a költözés után azonban az is kiderült, hogy Kinga és Junior szeretik egymást, s amíg a szerelmük nem múlik el nem engedik el egymás kezét. Párterápiára járnak, próbálnak minél több időt kettesben tölteni, s új megerősíteni kapcsolatuk alapjait.

– Minden nap beszélünk, találkozunk, egyszerűen csak nem élünk együtt jelenleg, de tervben van, ha elkel a törökbálinti ház akkor együtt a belvárosba költözünk. Természetesen az ünnepeket is közösen tervezzük. Egy nagy mozaikcsalád vagyunk, Laci édesanyja, Fáni néni már mondta, hogy készül. süt-főz egész nap, így biztos, hogy hozzá is megyünk. Lacikával és édesapámmal is ünneplünk majd – folytatta Kinga, aki tavaly december veszítette el édesanyját, Egerszegi Judit színésznőt.

– Nagyon nehéz lesz az idei karácsony. Tavaly olyan hirtelen történt minden, Lili még nagyon kicsi volt, apuban is tartanom kellett a lelket, és nem is volt időm felfogni az egészet. Még nem dolgoztam fel az ő elvesztését, mondanom sem kell, hogy mennyire hiányzik – emlékezett Kinga.