KezdőlapCímlapKialakult A Dal 2022 döntő mezőnye

Kialakult A Dal 2022 döntő mezőnye

Izgalmakkal teli volt a Duna Televízió A Dal 2022 második elődöntőjének estéje.

A szakmai zsűri tíz produkcióból választotta ki a legjobbakat, így állt össze, hogy kik azok, akik március 12-én folytathatják a versenyt. A mezőny legnagyobb visszatérője Oláh Ibolya a Nem adom fel című dallal.

Az egykori Megasztáros mellett még biztosan találkozik a közönség a színpadon a Third Planettel, a Subtonesszal, illetve Hegedűs Borival és Tempfli Erikkel.

Szombat este Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter pontjai alapján tovább énekelhet a Napfonat, Pádár Szilvia és Solére. A közönség pedig Andelic Jonathan JOTA-át juttatta tovább a szavazatok alapján.