KezdőlapCímlapKés alá fekszik Gesztesi Máté

Kés alá fekszik Gesztesi Máté

Az ATV ifjú műsorvezetője hosszú évek után rászánta magát, hogy megműtsék a szemét. Kiskora óta szemüveges, később kontaktlencsére váltott, 27 éves korára azonban eldöntötte, hogy kés alá fekszik, hogy tökéletes legyen a látása.

– Négy éves voltam, amikor kedves nagymamám észrevette, hogy nagyon közelről kell néznem a tv-t. Aztán egy mátrai kiránduláson semmit nem láttam a távoli kilátóból, amiről beszélt a család, mindössze a megfelelési kényszer mondatta velem, hogy tudom miről van szó. Nem sokkal később egyértelmű volt, hogy szemüvegre lesz szükségem, amely nagy traumaként ért. Kisgyerek lévén a fülemre kellett kampózni a szemüvegnyelet, ráadásul az egyik lencsét le is ragasztották. Később sporteseményekkor is számtalan nehézséggel kellett szembesülnöm. Végül egy nagyon különleges nevű, bizonyos Tersztyánszki Zénó nevű szemész beszélt rá a kontaktlencsére, és ő tanította meg, hogyan kell használni.

– Ekkor minőségi változás történt az életemben, ugyanakkor így is kalandos élmények értek. Többek között előfordult, hogy a színpadon kiesett az egyik kontaktlencsém, vagy hogy egy barátommal összecseréltük a kontaktlencsénket, és egész sokáig nem értettem, vajon miért látok sokkal rosszabbul? Az egészségügyi kellemetlenségeket nem ecsetelvén a lényeg, most, végre úgy határoztam, ahogy az emberiség feltalálta a légkondicionált autót, az űrprogramot és a Candy Crush-t, már az orvostudomány is hihetetlen magasságokban jár, néhányan már egyenesen a halhatatlanság eléréséről beszélnek, ehhez képest a huszonhét éve hőn áhított látás talán nem akkora kérés. Úgyhogy belevágok a műtétbe”- mondta Gesztesi Máté.

Indirekt/Blikk